A polgárok kétharmada leadja szavazatát az elnökválasztáson

2018. augusztus 26., 18:13

Az ukránok 70%-a bizonyosan, illetve valószínűleg részt vesz az elnökválasztáson. Akik nem kívánnak elmenni szavazni, leggyakrabban egy méltó jelölt hiányával magyarázzák távolmaradásukat, illetve nem hisznek abban, hogy a szavazatuk bármin is változtatna – írja a Dzerkalo Tizsnya (DT) hetilap internetes változatában megjelent elemzésében Tetyana Nyikityina szociológus a Gfk adataira hivatkozva.

A szakember három felmérés eredményeit összegezve állapítja meg, hogy jelenleg Julija Timosenko vezeti az elnökjelöltek versenyét. Mint rámutat, a Batykivscsina párt vezetője kezdte legkorábban választási kampányát, ám azt megelőzően is vezette a népszerűségi rangsorokat.

Timosenkót a jelöltek egész sora követi, akiknek a népszerűségi mutatói nem térnek el egymástól statisztikailag szignifikáns módon, vagyis Anatolij Hricenko, Volodimir Zelenszkij, Jurij Bojko, Oleh Ljasko, Szvjatoszlav Vakarcsuk, Petro Porosenko egyaránt második helyezettnek tekinthetők e versengésben.

A hivatalban lévő elnök rendelkezik a legmagasabb népszerűtlenségi vagy elutasítottsági mutatóval (antirangsor): 51,7% (a Rejting adatai alapján). Az alacsony népszerűségi és a magas népszerűtlenségi mutató azzal magyarázható a DT írása szerint, hogy 2014-ben sokan bíztak Porosenkóban és sokat reméltek tőle, majd a közvélemény hangulatának ingája ismét az ellenkező irányba, a kiábrándultság és bizalomvesztés felé lendült ki, miután nem következett be a helyzet gyors javulása.

„De az elnökök iránti bizalom mutatóiból kitűnik, hogy a választói hangulat meglehetősen változékony” – teszi hozzá Nyikityina.

(zn.ua/Kárpátalja)