Porosenko konkrét donyec-medencei városok patronálására ösztönzi az EU-tagállamokat

2018. augusztus 27., 16:39

Petro Porosenko ukrán államfő azzal a felhívással fordult az Európai Unió tagállamaihoz, hogy vegyenek védnökségük alá egy-egy konkrét donyec-medencei várost a fegyveres konfliktus övezetében, amelynek helyreállítását magukra vállalják.

Erről az államfő vasárnap beszélt a Donyeck közelében fekvő Avgyijivkában tett látogatásakor, ahol egy új építésű gázvezeték átadási ünnepségén vett részt.

A város és a környező települések húszezer lakosa több mint egy évet volt gázellátás nélkül. Tavaly júniusban ugyanis a korábbi gázvezeték a Moszkva által támogatott szakadár erők tüzérségi támadásai következtében megsérült – emlékeztetett az UNIAN ukrán hírügynökség. Ezt követően az a döntés született Kijevben, hogy ukrán ellenőrzés alatti területen, elkerülve a harcok térségét egy új, 14 kilométer hosszú vezetéket építenek ki Avgyijivka városáig.

Az Ukrajinszka Pravda hírportál tudósítása szerint Porosenko közölte, hogy vasárnap utasítására Ukrajna nagykövetei is Donyeck megyébe látogattak, hogy „a saját szemükkel lássák, mire van szüksége most a Donyec-medencének”. Megjegyezte, hogy a diplomaták feladata lesz egyebek mellett, hogy a világ különböző pontjain „anyagi eszközöket mozgósítsanak” a Donyec medence infrastruktúrájának újjáépítésére.

Porosenko Avgyijivkában a nagykövetek előtt felszólalva elmondta, hogy kezdeményezéséről már több ízben tanácskozott európai uniós vezetőkkel.

„Már néhányszor megvitattuk az EU vezetőivel azt a programot, amelyben egyes országok különleges védnökséget vállalnak konkrét városok és falvak fölött a Donyec-medencében. Mondjuk, Németország magára vállalja Kramatorszkot, Görögország Mariupolt, Nagy-Britannia Volnovahát, más országok pedig Szeverodonecket, Liszicsanszkot, Avgyijivkát” – példálózott az államfő.

Megjegyezte, hogy Litvániával már van egy előzetes megállapodásuk, de erről többet egyelőre nem hozott nyilvánosságra.

„Ha az emberek a Donyec-medence normális életének helyreállításába fektetnek be, meg fogják érteni azoknak a problémáknak a súlyát, amelyek jelenleg érintenek bennünket” – magyarázta elképzelését az ukrán elnök.

(MTI)