Ukrajna átadta Törökországnak az Oroszországban bebörtönzött ukrán politikai foglyok listáját

2018. augusztus 28., 09:32

Ukrajna átadta Törökországnak az Oroszországban bebörtönzött ukrán politikai foglyok listáját, amit Recep Tayyip Erdogan török államfő kért korábban, azt ígérve, hogy „beszél róla” Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.

Ezt Musztafa Dzsemiljev ukrán parlamenti képviselő, a krími tatárok ügyeivel foglalkozó elnöki megbízott közölte az UNIAN ukrán hírügynökséggel hétfőn. Szavai szerint a listát nagyjából egy hete adták át. A krími tatárok érdekvédelmi szervezetének, a medzslisznek az ügyvivője vette fel a kapcsolatot Törökország ukrajnai nagykövetével, akit megkért a lista Ankarának való továbbítására.

Dzsemiljev a múlt héten az ukrán Szabadság Rádiónak nyilatkozva mondta el, hogy nemrég a török külügyminisztérium kérte tőle az Oroszországban bebörtönzött ukránok listáját.

A krími tatár politikus kifejtette: ennek előzménye az volt, hogy június 12-én Petro Porosenko ukrán elnök delegációja tagjaként részt vett Törökországban a transzanatóliai földgázvezeték (Tanap) eddig elkészült törökországi szakaszának megnyitásán, ahol szót váltott Erdogannal. Szavai szerint a török államfőnek elmondta, hogy jelenleg több mint 70, politikai okból bebörtönzött ukrán állampolgárt tartanak fogva orosz börtönökben, és kérte, hogy állapodjon meg Putyinnal a szabadon engedésükről. A török államfő azt válaszolta, hogy kész lépéseket tenni, de kérte, hogy nevezzen meg legalább néhányat a foglyok közül. Ezt követően érkezett a megkeresés a török külügyminisztériumtól.

Néhány nappal a júniusi törökországi találkozó után Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter is megerősítette egy tévéinterjúban, hogy a török államfő segítséget ígért Ukrajnának az orosz börtönökben lévő ukrán politikai foglyok kiszabadításában, de részletek nem volt hajlandó elárulni.

Törökország már nyújtott korábban segítséget hasonló ügyben Ukrajnának. A medzslisz két helyettes vezetőjét, Ahmet Csijgozt és Ilma Umerovot – akiket 8, illetve 2 év börtönbüntetésre ítéltek állítólagos felforgató tevékenység szervezéséért az Oroszország által megszállt Krím félszigeten – Moszkva 2017. október 25-én kiadta Törökországnak, ahonnan két nappal később hazatértek Ukrajnába. A Habertürk tévécsatorna bírósági dokumentumokra hivatkozva akkor arról számolt be, hogy a török kormány két orosz állampolgárra cserélte ki a két krími tatár politikust – emlékeztetett az UNIAN.

(MTI)