Négy napon át a tánc volt a középpontban Ráton

2018. augusztus 29., 12:58 , 919. szám

Immáron ötödször szerveztek tánctábort a Ráti Református Sion Ifjúsági Központban. Az esemény célja, hogy az Ung megyei fiatalok számára olyan kikapcsolódási lehetőséget biztosítsanak, ahol közösségbe verbuválódva a magyar és keresztény értékekkel ismerkednek meg.

A tábort minden éven a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Ungvári Középszintű Szervezete és az Ungi Református Egyházmegye közösen szervezi meg. Az augusztus 20–23. között megrendezett programon negyvennégy 8 és 13 év közötti gyermek vett részt. Az esemény – mint minden éven – most is a szülők számára bemutatott koncerttel ért véget, melyen a kis lurkók megmutatták, hogy mit sikerült elsajátítaniuk a négy nap alatt.

Balogh Lívia, a KMKSZ Ungvári Középszintű Szervezetének elnöke köszöntőjében elmondta: szerettünk volna ebben a zakatoló kulturális életben, amelyet nap mint nap megélünk, nyitni a fiatalok felé – főleg az elemi iskolás korosztály felé – egy olyan programmal, amelyben túl azon, hogy jól érzik magukat, értékekkel is gazdagodnak. Innen jött az ötlet, hogy tánctábort szervezzünk. A mi célunk az, hogy a gyermekeink jól érezzék magukat itthon, s ezáltal a pozitív élmény által is kötődjenek Kárpátaljához, megerősödve magyar identitásukban.

Andrejcsák-Tóth Anetta, a tábor vezetője köszönetet mondott a szervezőknek, a nevelőknek, a szülőknek és mindenkinek, aki segítette a tábor létrejöttét. Kiemelte, hogy a ráti tábor változatlanul népszerű, aminek örül, hiszen szükség van egy olyan programra, amely összefogja az Ung megyei fiatalokat.

Balogh Judit, a Református Sion Ifjúsági Központ koordinátora örömét fejezte ki, hogy immáron ötödik éve közösen szervezik meg a tábort a KMKSZ-szel. Szerinte nagyon fontos, hogy a két szervezet között jó a kapcsolat.

Banga Makó Bianka, a tábor moderntánc-oktatója elmondta: „Az idei év visszatérő táborozói már hamar beleszoktak a tábor menetébe, a rendezettségbe, rendszerességbe. Ha nem volt kötött táncprogram, akkor is táncoltunk. Azt látom, hogy már sokkal fegyelmezettebbek voltak a gyerekek. Az ötéves munkának látható gyümölcsei termettek, sokkal nagyobb az igény a táncfoglalkozásokra a szabadidős tevékenységek mellett.”

A táncok között túlnyomórészt modern táncok lépéseivel ismerkedhettek meg a fiatalok. Az utolsó napon a néptáncé volt a főszerep. Az idei éven a nagycsoport szatmári, míg a kiscsoport sárközi ugrós táncokkal ismerkedett meg. A modern táncot Banga Makó Bianka, a néptáncot pedig Jakab István és Váradi Enikő oktatta a gyermekeknek. A reggeli áhítatokat Balogh Attila esperes, Kótyuk Zsolt és Nagy István lelkészek tartották a fiataloknak. A szabadidős tevékenységek között a legnépszerűbb idén is a medencében való fürdés volt, emellett kézművesség és különböző sportolási lehetőségek is rendelkezésre álltak. Az idei éven először Molnár Beáta közreműködésével népdalokat is tanultak a gyerekek, amit utolsó este be is mutattak. A tábor ideje alatt Tóthné Ádám Mónika vállalkozó fagylalttal, az Itália Snack and Pizza pedig jégkásával kedveskedett a gyerekeknek.

A záró bemutatóestet követően, mint minden éven, idén is a Sodró együttes tartott táncházat, egy kis furfanggal táncba hívták a csemeték szüleit is. Így táncolt a tábor apraja és nagyja is.

VE