Szakértő: Idén dollárban a legjobb megtakarítani

2018. szeptember 3., 18:18

Senki nem tudja pontosan, mekkora veszteség érte-éri Ukrajnát az Oroszországgal folytatott kereskedelem visszaesése miatt, ez az összeg több milliárd dollárra tehető évente – jelentette ki Eric Nyman, a Capital Times befektetési társaság vezető partnere, aki a Glavred olvasóinak kérdéseire válaszolva azzal kapcsolatban is kifejtette a véleményét, miként óvhatják meg az egyszerű ukrán polgárok a pénzüket.

Ami az orosz–ukrán kereskedelem alakulását illeti, hangsúlyozta: „tisztában kell lenni azzal, hogy a gondok ezen a területen még 2011-ben kezdődtek, jóval a problémák előtt, amikor még úgymond barátok voltunk”.

„Akkor Oroszország meg nem hirdetett kereskedelmi háborút folytatott Ukrajna ellen. Ez a termékek ukrajnai kivitelének formális és informális tiltása volt. Oroszország 2014 után csupán fokozta ezeket a tiltásokat” – jelezte a szakértő.

Mint kifejtette, a jelenlegi világgazdasági válsághelyzet arra emlékeztet, amely 1997–1998-ban alakult ki. Rámutatott, hogy a nagyobb, fejlődő országokban – Törökországban, Argentínában, Indiában, Brazíliában, a Dél-afrikai Köztársaságban, Pakisztánban – máris megmutatkoznak a problémák. Úgy vélte, csak idő kérdése, hogy ez a válság elérje Ukrajnát.

„Sajnos ez egybeesik a (jövőre esedékes – a szerk.) parlamenti és elnöki választások miatti turbulenciákkal, ezért vigyázzanak a készpénzre” – mondta.

Szerinte jelenleg az ukránoknak dollárban célszerű őrizni a megtakarításaikat, méghozzá az amerikai brókereknél és bankokban nyitott számlákon. Úgy vélte, idén valószínűleg a dollár az első számú valuta a világon, 2019-ben viszont az euró „jobban fogja érezni magát” az amerikai valutánál. Hozzátette, az ukrajnai befektetések ideje a 2019. évi választások után jöhet el.

Ami a hrivnya árfolyamának alakulását illeti, a szekértő úgy vélte, a választásokig a kormányzat igyekezni fog tartani a 30-32 hrivnya körüli dollárárfolyamot, a továbbiakban viszont minden a választási eredményektől, illetve attól függ majd, hogy folytatódik-e az együttműködés az IMF-fel. Legrosszabb esetben a dollár árfolyama akár 60 hrivnyáig is felkúszhat Eric Nyman szerint.

(glavred.info/Kárpátalja)