Ismét alapkamatot emelt az ukrán jegybank

2018. szeptember 6., 21:52

Az ukrán jegybank péntektől 18 százalékra emeli az alapkamatot – jelentette be Jakov Szmolij, a pénzintézet vezetője csütörtöki kijevi sajtótájékoztatóján.

Ezt megelőzően júliusban emelte meg az ukrán jegybank az alapkamatot 17,5 százalékra. Márciusban az alapkamat 17 százalék, januárban 16 százalék, múlt decemberben 14,5, októberben pedig 13,5 százalék volt. Az eddigi legmagasabb jegybanki alapkamat eddig 30 százalék volt 2015. március 4. és augusztus 28. között – emlékeztetett az UNIAN ukrán hírügynökség.

Az éves infláció júniusban 11,7 százalékról 9,9 százalékra mérséklődött az előző hónapban mérten.

A jegybank a múlt hónapban 668 millió dollár nemzetközi tartalékot adott el, hogy mérsékelje a hrivnya árfolyam-ingadozásait a nemzetközi valutapiacon. Ezzel egy időben 16,8 millió dollár vásárolt – írta gordon.ua hírportál csütörtökön a jegybank által előző nap közzétett adatokra hivatkozva.

Az ukrán nemzeti bank nemzetközi tartaléka augusztusban összességében 2,9 százalékkal csökkentek, és szeptember 1-jén valamivel több mint 17,23 milliárd dollárt tettek ki.

A hrivnya árfolyama augusztus elején dolláronként 26,87 volt, a hónap végére 28,28-ra romlott. A jegybanknál a nemzeti valuta értéktelenedését szezonális jelenségnek nevezték – a külföldi valuták iránti kereslet megnövekedésével magyarázták-, amihez még „pszichológiai faktorok” is társultak – írta a gordon.ua.

Közben csütörtökön Ukrajnába érkezett a Nemzetközi Valutaalap (IMF) küldöttsége Ron van Roodennel az élen. A delegáció szeptember 19-ig folytat tárgyalásokat Kijevben. A látogatás célja, hogy felmérjék az ukrán gazdaság helyzetének alakulását, a kormányzat jelenlegi gazdaságpolitikáját. A szerzett tapasztalatok fényében határoz az IMF a következő, kétmilliárd dolláros kölcsönrészlet folyósításáról, illetve tekinti át a jövő márciusban lezáruló hitelprogram utáni együttműködés lehetőségeit.

Az IMF 2015 márciusában hagyott jóvá Ukrajnának egy négyéves, több részletben folyósítandó hitelprogramot. Az előirányzott 17,5 milliárd dollárból Ukrajna eddig négy részletben 8,7 milliárd dollárt kapott meg. A hitelprogram határideje 2019 márciusában jár le.

(MTI)