A felvételi ponthatár emelkedésével 28%-kal kevesebb lett az elsős orvostanhallgató

2018. szeptember 17., 11:37

Átlagosan 28%-kal csökkent az egészségtudományi felsőoktatási intézményekbe felvételt nyert hallgatók száma a korábbi évekhez képest, miután 150 pontra emelték számukra a külső független értékelésen elérendő alsó ponthatárt – mondta el Inna Szovszun, a Kijevi Gazdasági Iskola alelnöke és az egészségügyi miniszter tanácsadója a Hromadszke Rádióban.

„Megfigyelhettük a hatást a felvettek számán. Ez nagyobbrészt a szerződésesek (az önköltséges képzési formában résztvevő hallgatók – a szerk.) rovására történt, mivel a költségvetésiek (az állami ösztöndíjjal tanulók – a szerk.) döntő többsége mégiscsak megbirkózik a 150 pontos (bejutási) küszöbbel. Viszont a szerződésesek vonatkozásában jelentősebb volt a csökkenés. Korábban, sajnos, nagyon alacsony pontszámmal lehetett bejutni a szerződéses helyekre. Ez nem az egyetemek hibája, ez rendszerprobléma” – idézi a szakembert az Ukrajinszka Pravda.

A portál emlékeztet, hogy az egészségügyi oktatás reformjának keretében nőtt a felvételi ponthatár a felsőoktatási intézmények orvosi szakjaira jelentkezők számára. Az idei évtől a jelentkezőknek 150 pontot kellett teljesíteniük az elérhető 200-ból. A fogászat, orvostudomány és gyermekgyógyászat szakokra jelentkezőknek biológiából és kémiából vagy matematikából kellett felvételi vizsgát tenniük.

(pravda.com.ua/Kárpátalja)