Moszkva: Az orosz–ukrán viszonyt egy másik kijevi vezetéssel kell majd helyrehozni

2018. szeptember 18., 12:29

Az orosz–ukrán viszonyt már nyilvánvalóan más, felelősségteljesebb ukrán politikusokkal kell majd helyrehozni – így foglalt állást az orosz külügyminisztérium hétfőn azzal kapcsolatban, hogy Ukrajna nem akarja meghosszabbítani a két ország barátsági szerződését.

Petro Porosenko ukrán elnök a nap folyamán korábban aláírt egy rendeletet, amelyben meggátolja, hogy az ukrán–orosz barátsági szerződés a tízéves hatályának lejártakor újból meghosszabbodjék. A direktíva értelmében az ukrán külügyminisztérium köteles tájékoztatni az orosz felet arról, hogy Ukrajna fel akarja mondani a kétoldalú barátsági, együttműködési és partnerségi szerződést. A dokumentumot 1997. május 31-én írták alá Kijevben a két ország akkori államfői, Leonyid Kucsma ukrán és Borisz Jelcin orosz elnök. Az ukrán parlament 1998. január 14-én, az orosz Állami Duma 1998. december 25-én ratifikálta a szerződést.

„Abból indulunk ki, hogy az Oroszországi Föderáció és Ukrajna népe számára előre elrendeltetett, hogy jó szomszédságban fognak élni. Erre ösztönöz a sok évszázados közös múlt, valamint a szoros kulturális, lelki és rokoni kötődések. A mostani válságot elkerülhetetlenül meg fogjuk haladni” – írták a dokumentum szerzői.

Az orosz külügyminisztérium szerint a kétoldalú viszonyt már „Ukrajna nyilvánvalóan más, felelősségteljesebb politikusaival kell majd helyreállítanunk”. A moszkvai diplomaták leszögezték, hogy a barátsági szerződés felmondása Ukrajnától idegen geopolitikai érdekeket szolgál.

A tárca mély sajnálatának adott hangot az ukrán vezetésnek csak a saját politikai érdekeit szolgáló és „destruktív lépései” miatt. Az egyezmény 2019. április 1-jén veszíti majd hatályát. Porosenko rendeletét az ukrán törvényhozásnak is szentesítenie kell.

A moszkvai állásfoglalás megismételte az orosz narratívát, amely szerint a jelenlegi ukrán vezetés oroszellenes indulatok közepette, alkotmányellenes fegyveres államcsíny eredményeként jutott hatalomra, nemcsak a kétoldalú viszonynak, hanem az ukrán nemzeti érdekeknek is árt.

(MTI)