Nemzetközi orvoskonferenciát tartottak Visken

Kárpát-medencei fórumot rendeztek az egykori koronavárosban

2018. szeptember 19., 15:51 , 922. szám

Közel 300 résztvevője volt a Kárpátaljai Magyar Egészségügyi Dolgozók Társasága (KMEDT) és a Magyar Egészségügyi Társaság (MET) közös szervezésében sorra került nemzetközi orvoskonferenciának, amelyre az anyaország és a Kárpát-medence magyarlakta régióiból ékeztek vendégek Viskre. Az egykori koronaváros egyik impozáns épületében, a Tulipán Hotelben sorra kerülő esemény egyben az Ungvári Megyei Kórház névadójának, dr. Novák Endrének az emléke előtt is tisztelgett, mivel a két társaság szervezésében ez volt immáron a VIII. Dr. Novák Endre Napok nevet viselő fórum.

A közgyűlés elején a jelenlévők egyperces néma főhajtással adóztak az idei év elején 93 éves korában elhunyt Andrásofszky Barna emlékének, aki a 25 éves MET alapító és tiszteletbeli elnöke volt. A himnuszok elhangzását követően dr. Csík Adalbert-Ferenc, a KMEDT elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, majd Miller Anna, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola harmadéves hallgatója előbb Juhász Gyula Trianon című versét adta elő, majd az Ismerős Arcoktól a Nélküled című dalt énekelte el.

Dr. Bíró Erzsébet, a Kárpátaljai Megyei Állami Közigazgatási Hivatal Egészségügyi Főosztályának helyettes vezetője köszönetet mondott az anyaországból érkező, az ezen a konferencián és más, hasonló jellegű fórumokon is rendre előadó professzoroknak a magas szintű tudás közvetítéséért, illetve a magyar államtól megyénkbe érkező rengeteg támogatásért.

Gulácsy Géza, a „KMKSZ” Jótékonysági Alapítvány igazgatója, a KMKSZ alelnöke sajnálattal konstatálta a tényt, hogy az elmúlt években az anyaország részéről Kárpátalja felé irányuló megannyi támogatás ellenére Ukrajna és Magyarország viszonya most is igen feszült. Mint mondta, ez azért is érthetetlen, mivel a Magyarország felől hozzánk érkező vakcinák, orvosi eszközök, nagyszabású felújítások, és számos más, anyagi jellegű támogatás nemcsak a helyi magyarság, de egész Kárpátalja érdekeit szolgálja. Emlékeztetett rá, hogy az anyaország immáron negyedik éve nyújt egyszeri anyagi támogatást a szülőföldjükön magyar páciensekkel anyanyelvükön kommunikáló egészségügyi dolgozóknak. Elmondta, a régiónkat is nagy mértékben sújtó elvándorlások ellenére a pályázók köre évről évre növekvő tendenciát mutat.

Dr. Mészáros Árpád József nemzetközi és európai uniós ügyekért felelős helyettes államtitkár az emberi erőforrások miniszterének, dr. Kásler Miklósnak a jókívánságait és üdvözletét tolmácsolta a konferencia résztvevőinek. Köszönetet mondott azoknak az egészségügyi dolgozóknak, akik az itteni nehéz körülmények és a rendkívül alacsony bérezés ellenére is kitartanak hivatásuk mellett, a testi és lelki gyógyítás feladataiban vesznek részt napi szinten. „Amit Magyarország tehet a maga erejével, azt megteszi, és a továbbiakban is igyekszik anyagi és szakmai téren is támogatni az itt helytálló gyógyítókat, valamint tovább folytatódik az anyaország segítségével a kárpátaljai egészségügyi intézmények felújítása is. A magyar kormány nevében arra kérem önöket, bízzanak és tartsanak ki szülőföldjük mellett ezekben a nehéz időkben is…” – mondta el beszédében a helyettes államtitkár.

A köszöntéseket követően összesen tizenhárom tudományos előadás hangzott el külhoni és hazai előadók tolmácsolásában. Kárpátaljáról az Ungvári Nemzeti Egyetem előadói, Szircsák Erzsébet, Riskó Sándor és Sütő Mihály a cukorbetegségről, a magas vérnyomásról, illetve a trombózis megelőzéséről tartottak előadást. Bíró Erzsébet az ukrajnai és a kárpátaljai egészségügyi emberi erőforrások helyzetéről számolt be, Jakab Lajos badalói családorvos pedig a kárpátaljai magyarság demográfiai és más, a közösségünkre jellemző népesedési mutatóikról tartott előadást a Summa 2017 kutatócsoport által elvégzett kutatás eredményei alapján.

A késő délutánig tartó tudományos előadássorozat zárszóval, majd a Szózat eléneklésével ért véget, amelyet követően a társaság tagjai ökumenikus istentiszteleten vettek részt a viski református templomban. Este a résztvevők ellátogattak a Viski Tájházba, ahol Visk szülöttje, Pál Lajos népzenész meg is énekeltette a doktorokat, akik bizonyították, hogy a magyar nóta műfajában sem mozognak idegenül.

Az eseményekben és tanulságokban, élményekben gazdag rendezvény lebonyolítását a Magyar Kormány és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatta.

(tamási)