Magyarország támogatásával felújított tantermet adtak át Tiszaújhelyen

2018. szeptember 23., 18:45 , 923. szám

Ünnepélyes keretek között szeptember 21-én adták át a Magyarország Ungvári Főkonzulátusának támogatásával felújított osztálytermet a Tiszaújhelyi Általános Iskolában. A tanteremben a magyarul tanuló 1.b osztályos kisdiákok kezdhették meg a tanévet.

Komáromi Mária iskolaigazgató köszönetét fejezte ki az ungvári főkonzulátusnak az eddig nyújtott segítségért, valamint háláját az első osztály tantermének elkészültéért. Buhajla József ungvári magyar főkonzul elmondta, hogy Harangozó Miklós tiszaújhelyi atya kereste fel a konzulátust, s ő kért segítséget egy magyar osztály tantermének felújításához, amelyhez a főkonzul szívesen hozzájárult. „Én azt gondolom, hogy Magyarország részéről – eddig is és – a jövőben is fogjuk támogatni Kárpátalját, és nem csupán Kárpátalját támogatjuk, hanem Ukrajnát is mint szomszédunkat, hiszen a szomszédoktól ez teljes mértékben elvárható” – szögezte le a főkonzul.

Köszöntötte az elsősöket, és köszönetét fejezte ki a tanterem felújításáért Vitalij Ljubka, a Nagyszőlősi Járási Tanács elnöke és Terezija Todavcsics, a Nagyszőlősi Járási Közigazgatási Hivatal Oktatási, Ifjúsági és Sportosztályának vezetője, illetve Pintye László polgármester is.

A köszöntőket követően Buhajla József és az igazgató asszony elvágták a tanterembe nyíló ajtónál kihúzott szalagokat, majd a jelenlévők megtekinthették a prezentációt, amelyben bemutatták a terem korábbi és a felújítás utáni, új állapotát. Fontos megemlíteni, hogy a munkáért nem számoltak fel pluszköltségeket, ugyanis a községben voltak olyan önkéntesek, akik bérmentve elvégezték a szükséges munkálatokat.

A tizenegy elsős tanuló egy egymás megismeréséről és az összetartozásról szóló énekkel is készült a vendégek számára, amely – végignézve az arcokon megjelenő mosolyokat – mindenkinek elnyerte a tetszését.

Az ünnepélyes átadó Miklós atya áldásával ért véget, aki elmondta azt is, hogy a jövőnek örülni kell, mert a jövő a gyerekekben van, akiknek pedig érezniük kell azt, hogy fontosak.

Harangozó Marianna osztályfőnök tudósítónknak elmondta: A munkálatok körülbelül egy hónapot vettek igénybe, ugyanis szükség volt egy fal kivételére is a tágabb tér kialakításához, valamint a padló és a falak teljes körű felújítására. A tanévkezdés óta pedig folyamatosan szépítik a termet, hogy abban a tanulók még komfortosabban érezzék magukat.

lexi