Színházi est a KÉSZ szervezésében

2018. szeptember 26., 08:03 , 923. szám

Zsúfolásig megtelt szeptember 19-én a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház nézőtere annak ellenére, hogy már nem először adta elő a társulat Verebes Ernő Gerendák című darabját. A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) által szervezett előadáson kárpátaljai nézők – a beregszászi KÉSZ tagjai, a Munkácsi Szent István Líceum és a Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnázium tanárai és diákjai, a Beregszászi 4. Számú Kossuth Lajos Középiskola, a Szent Anna Katolikus Kollégium diákjai, a beregszászi római katolikus egyházközség tagjai  – mellett jelen voltak a Nyíregyházi Szent Imre Gimnázium tanárai és diákjai is. Az előadás előtt Keresztes Dénes, a magyarországi KÉSZ alelnöke köszöntötte a közönséget, aki elmondta, hogy közel 20 éve működő szervezetük fő célja az evangélium üzenetének terjesztése, a keresztény értékrend továbbadása, a magyar kulturális értékek közvetítése. Az előadást megtisztelte jelenlétével Szilágyi Mátyás, Magyarország Beregszászi Konzulátusának főkonzulja.

Reméljük, hogy a közönség a darabot megtekintve magáévá tette annak fő gondolatát, hogy „a külső világ fenyegetéseire a belső terünket kell templommá alakítanunk”, s ennek napjainkban különösen nagy aktualitása van…

A nézők nevében köszönjük  Magyarország Kormányának támogatását, amely a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. közreműködésével valósult meg.

Jakab Eleonóra,
a Beregszászi KÉSZ elnöke