A jövő héttől benyújthatók a pályázatok

Megalakult a Vendégház-minősítési Bírálóbizottság

2018. október 2., 21:07 , 924. szám

Október 1-jén megalakult a Kárpátaljai Magyar Turisztikai Tanács (KMTT) Vendégház-minősítési Bírálóbizottsága, amely hosszas egyeztetés után elfogadta a falusi turizmusban részt vevő kárpátaljai vendégházak minősítési szabályrendszerét. Döntés született arról is, hogy beindítják a minősítési rendszert, így a jövő héttől már beadhatják kérelmüket azok, akik szeretnék vendégházukat minősíttetni. Négy minősítési kategóriára lehet pályázni: egytől négy napraforgóig, a magyarországi rendszerhez hasonlóan. A KMTT Facebook-oldalán és az Egán Ede Jótékonysági Alapítvány honlapján lehet majd részletes tájékoztatást találni a feltételekről, illetve a sajtóban is olvasható lesz a felhívás.

A jelentkezések beérkezése után a minősítők felkeresik a vendégházakat, majd a minősítést követően a most megalakult Vendégház-minősítési Bírálóbizottság fogja odaítélni a megfelelő számú napraforgót egy-egy vendégháznak.

A létrehozott bizottság a KMTT Elnökségének tagjaiból, a KMKSZ és az Egán Ede Jótékonysági Alapítvány, a Magyar Turisztikai Ügynökség, valamint Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériuma Határ Menti Gazdaságfejlesztésért Felelős Helyettes Államtitkárságának és a magyarországi Falusi Turizmus Szövetségnek egy-egy delegáltjából áll. A bizottság elnökévé Mester Andrást, alelnökévé Tarpai Józsefet, titkárává Pető Jusztinát választották.

Badó Zsolt