Lemondott a román oktatási miniszter

2018. október 3., 11:23 , 924. szám

Lemondott Valentin Popa román oktatási miniszter múlt csütörtökön, miután Liviu Dragnea szociáldemokrata pártelnök közvetve őt tette felelőssé azért, hogy az RMDSZ felfüggesztette parlamenti együttműködését a szociálliberális kormánykoalícióval.

Az RMDSZ a múlt héten kérte a koalíciótól Popa leváltását. Egyebek mellett azt rótták fel neki, hogy sürgősségi kormányrendelettel – a tanítók helyett – szaktanárokra bízta a román nyelv oktatását a kisebbségi tanítási nyelvű elemi iskolákban, anélkül, hogy erről kikérte volna a kisebbségi érdekképviseletek vagy a kisebbségi oktatásért felelős államtitkár véleményét.

A tanévnyitó előtt néhány héttel kiadott rendeletet nemcsak szakmai alapon kifogásolták, hanem azért is, mert nem maradt idő a hatályba léptetésére, szervezési problémák megoldására, szaktanárok alkalmazására.

Popát csütörtök reggel parlamenti házelnöki irodájába kérette Liviu Dragnea pártelnök, aki később azt mondta az újságíróknak: nemcsak a magyar, hanem valamennyi romániai nemzeti kisebbség elégedetlen azzal, hogy a tanítók helyett immár szaktanároknak kell oktatniuk a román nyelvet a kisebbségi tanítási nyelvű elemi iskolákban, az emiatt kialakult helyzetet pedig a kormánynak kell megoldania.

(MTI/Kárpátalja)