Negyedik Vígmuzsalyi Sok-a-dalom

2018. október 3., 15:06 , 924. szám

Az időjárás is kedvezett a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Nagymuzsalyi Alapszervezetének szervezésében immáron negyedik alkalommal megrendezett hagyományőrző rendezvénynek, a Vígmuzsalyi Sok-a-dalomnak, amelyre szeptember 30-án került sor a települést övező szőlőhegy tövében, a Cotnar borgyár rendezvényközpontjának területén. A faluból az alkalomhoz illő, szüretet idéző dekorációval feldíszített szekéren érkeztek meg a fiatalok – ezzel is felelevenítve a szürethez kapcsolódó hagyományokat.

Jakab Erika, a KMKSZ helyi alapszervezetének elnöke, aki egyben az esemény főszervezője, köszöntőjében örömét fejezte ki, amiért fiatalok és idősek egyaránt összegyűltek, hogy együtt ünnepeljenek. „A vígmuzsalyi hagyományokat szerettük volna feleleveníteni, ami sikerült, ugyanis már négy éve rendezzük meg ezt az alkalmat” – mondta el Jakab Erika, aki köszönetet mondott a magyar kormány támogatásáért. Az esemény Jakab Dániel szavalatával kezdődött, aki Pósa Lajos Magyar vagyok című versét adta elő, amely tökéletesen összefoglalja: milyen magyarnak lenni. Kulcsár Ferenc beregszászi magyar konzul köszöntőjében elmondta, hogy bár jelenleg nem él a kárpátaljai magyarság könnyű időket, de az ilyen és ehhez hasonló alkalmakból erőt lehet meríteni. Köszöntötte a jelenlévőket és kellemes időtöltést kívánt mindenkinek Komári Ibolya, a KMKSZ Kisbégányi Alapszervezetének elnöke, Kádár Szilvia, a KMKSZ Halábori Alapszervezetének elnöke, Seder Ilona, a KMKSZ Borzsovai Alapszervezetének elnöke, valamint Rádik Olga, a Beregszászi Járási Nemzetiségi Osztály vezetője.

A nap további részében az ismert humorista, Baláczky Vlagyi­mir Pitkin töltötte be a ceremóniamester státuszát, aki vicces hozzászólásaival és dalokkal szórakoztatta a közönséget. A színes kulturális program keretében számos táncot adtak elő a Nagybégányi Krisztina Tánccsoport, a beregszászi Princesz tánccsoport, a Kisbégányból érkezett csoport, illetve a beregszászi Ludovika Táncegyüttes fiatal táncosai. A délután folyamán lezajlott az idei Szőlőskertek Királynője szépségverseny és Nagymuzsaly Madárijesztője címéért folyó verseny. A szépségversenyre heten neveztek be, s a zsűri döntése alapján a kilencéves Babják Alexa fejére került a korona, aki egy évig büszkén viselheti azt. A Nagymuzsaly Madárijesztője címért ketten indultak, akik közül Siti Melissza bizonyult hitelesebb madárijesztőnek. A KMKSZ által a két nyertes 200-200 hrivnya jutalomban is részesült.

A negyedik Vígmuzsalyi Sok-a-dalom beváltotta a hozzá fűzött reményeket – sokan összegyűltek nemcsak Nagymuzsalyból, hanem a környező településekről is, hogy együtt, közösségben elevenítsék fel a szürethez kapcsolódó hagyományokat.

lexi