Szabó Lőrinc: Tücsökzene
Tiszaújlak
Néha bementünk Újlakra, a kis
mezővárosba. Ott már vonat is
volt, s állomás, aszfalt és üzletek.
Gyalog mentünk, vagy, hogyha szekeret
kaptunk, Bökénynek, a vashídon át.
Révészek és komp szelte a Tiszát;
a becsi part még Szatmár volt, s az, a
másik, az északi, már Ugocsa;
s ahogy lebegtünk, az áradt vízen,
szálfák úsztak mellettünk sebesen,
szétrombolt tutajok; de épek is.
Ha szekér vitt, én voltam a kocsis.
És Újlakon? Hogy mi a búzaár.
Hol van jó fazék, a pap tudta már.
Lámpabél? Megvan. S mi is még, mi kell?
Tanító úrnak cigarettahüvely.
Vásár, cigányok. Aztán gyí, haza!
S tutajosokkal álmodtam éjszaka.
Szabó Lőrinc páratlan szépségű verseskönyvének ez a darabja számunkra egy nagyon kedves mezővárosról, a mi Tiszaújlakunkról szól. A Tücsökzene – Rajzok egy élet tájairól – című igen terjedelmes Szabó Lőrinc-kötet 146. számú költeménye ez, melynek tizennyolc sorában eleven képet kapunk a kisváros jellegzetességéről.
A költemény első fele pontos körülírása ennek a vidéknek. Így kerül említésre Bökény, a Tisza, Tiszabecs, Szatmár és Ugocsa.
Természetesen Szabó Lőrinc „életének e tájáról” határok nélküli „rajz” készült, szerzőnk 1900-ban született és 1957-ben halt meg. Tiszaújlakra történő gyerekkori utazásának egyetlen akadálya csak a Tisza volt, amit komp, de vashíd is átszelt. Tiszaújlak fejlett helység volt: állomás, vonat, aszfalt és üzletek. És hogy mi volt az utazás célja? Hát a vásár, ami mindig óriási élmény, legalább olyan, mint gyerekeknek a tiszai tutajosok látványa, akik nemcsak a folyó vizén képesek tovaúszni, de az ember álmaiban is…
Penckófer János