II. Sztojkás Családi Nap

2018. október 4., 10:29 , 924. szám

A Karácsfalvai Sztojka Sándor Görögkatolikus Líceum szeptember 30-án második alkalommal rendezte meg családi napját, amelyre minden sztojkás diák, azok családja és az intézmény munkatársai is hivatalosak voltak.

Az esemény délelőtt tíz órakor vette kezdetét szentliturgiával, amelyet ft. Tóth Jenő atya celebrált a helyi Szent Mihály görögkatolikus templomban. A szertartás után a vendégek átvonultak a líceum hátsó udvarára, ahol meleg ebéd várta őket.

A rendezvénnyel egybekötve sor került a líceum harangjának a megszentelésére is, amely a tan­intézmény öregdiákjainak kezdeményezésére közadakozásból valósulhatott meg. Ft. Demkó Ferenc atya és az intézmény újonnan kinevezett lelki vezetője, Egressy Márton atya áldotta meg a százkilós lélekharangot. A harangszentelést a líceum művészeti csoportjának előadása tette felejthetetlenné.

A harangszentelést követően a diákönkormányzat tagjainak eskütétele következett. Ezután a résztvevőknek lehetőségük volt kipróbálni magukat különböző sportjátékokban, mint a darts, asztalitenisz, csocsó, íjászkodás és röplabda. A játékokat az idősebb korosztály is ugyanúgy élvezte, mint a fiatalabb.

Délután a kürtőskalácssütést is kipróbálhatták a vendégek, mellette pedig a Kokas Banda húzta a talpalávalót. Az érdekes programok mellett jutott idő arra is, hogy a szülők közelebbről megismerhessék azt a líceumi életet, amelyet gyerekeik élnek. Emellett a líceum dolgozói jobban megismerték a szülőket, hogy ezáltal könnyebbé tegyék a további közös oktató-nevelő munkát.

A közösen eltöltött délután mindenki számára emlékezetes és értékes volt.

szm