Vasárnapi üzenet: 2018. október 7.

2018. október 7., 09:45

„A farizeusok odamentek Jézushoz és megkérdezték: »Szabad-e a férjnek elbocsátania a feleségét?« Próbára akarták ugyanis tenni. Ő azonban kíérdéssel válaszolt: »Mit parancsolt nektek Mózes?« Azt felelték: »Mózes megengedte, hogy válólevelet írjunk és elváljunk.«

Jézus folytatta: »A ti szívetek keménysége miatt írta nektek ezt a parancsot. Isten azonban a teremtés kezdetén férfit és nőt alkotott. Az ember ezért elhagyja apját, anyját, a feleségéhez csatlakozik, és ketten egy test lesznek. Ettől kezdve többé már nem két test, hanem csak egy. Amit tehát Isten egybekötött, azt ember ne válassza szét.«

Otthon tanítványai ismét megkérdezték őt ezzel kapcsolatban. Ezt válaszolta: »Aki elbocsátja feleségét és mást vesz el, házasságtörést követ el ellene. Ha pedig a feleség hagyja el férjét, és máshoz megy, házasságot tör.«” (Mk 10, 2–12)

Krisztusban kedves Testvérek!

Úgy hiszem, keresve sem találnánk aktuálisabb témát, kérdést, mint ez a rész. A házasság felbonthatóságáról, illetve felbonthatatlanságáról, magának a házasság intézményének a létjogosultságáról ebben a „modern világban”, illetve magának a házasságnak (mint egy férfi és egy nő élethosszig tartó házastársi szövetségének) a szerepéről rendkívül széles viták zajlanak. Látjuk, hogy milyen megosztott lett a társadalom ebben a témában.

Jézus szavai keményen őszinték, amikor a farizeusoknak válaszol: „A ti szívetek keménysége miatt…” Ez a kifejezés a mai időkben is sok emberből ellenérzést, botránkozást vált ki. „Miért nem szabad?”, „Miért nem élhetek úgy, ahogy jónak érzem, látom?”, „Miért nem érti meg az Isten, hogy mi jobban tudjuk, mi a jó nekünk?” Egészen addig, amíg az ember őszinte önvizsgálatra nem indul, amikor is be tudja látni önnön keményszívűségét, amikor ráébred önnön önzésének mélységeire. Amíg be nem látja, hogy a házastársi szövetség, a házasság nem arról szól elsősorban, hogy az „én”, és csak az „én” jól érezze magát benne, és amíg ez a jó érzés tart, addig együtt, ha pedig megszűnik vagy nehézségek vannak, akkor külön. Amikor az ember ráébred, hogy a házastársak már nem „én” és „te”, hanem „mi”, egy egység, és hogy a boldogság nem egyéni, hanem közös és kölcsönös. Amikor megérti, hogy a házasság gyümölcse Isten ajándéka, a gyermek, és az ő jövője, testi, lelki, pszichés egészsége bizony ettől a pontosan ezért felbonthatatlan szentségtől függ, mert ez a szentség a forrása és egyben a jövője is a gyereknek, és persze maguknak a házastársaknak is.

Kedves Testvérek! Az Isten a maga bölcsességében így alkotta meg az Embert. Őrizzük hát az Ő tökéletes tervét, higgyünk benne, és vigyük, adjuk tovább. Ámen.

Megyesi László
állandó diakónus