A 2018–2019-es tanévben is folytatja munkáját a Kárpátaljai Felsőoktatási Tehetséggondozó Tanács

2018. október 10., 14:52 , 925. szám

A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány 2011 óta a széles körű és hatékony tehetséggondozás érdekében két tanácsot működtet: a Kárpátaljai Tehetségsegítő Tanácsot, melynek célja az általános és középiskolás tehetséges gyerekek felkarolása, segítése és fejlesztése az esélyegyenlőség jegyében, valamint a Kárpátaljai Felsőoktatási Tehetséggondozó Tanácsot, amely a kárpátaljai felsőoktatásban tanuló kiemelkedően tehetséges hallgatók felkarolására és támogatására szakosodott szakmai-tudományos munkásságuk fejlődése érdekében.

2018. október 5-én idén második alkalommal ülésezett a Kárpátaljai Felsőoktatási Tehetséggondozó Tanács. Az ülésen a 2018/2019-es tanév első félévének programjait, tevékenységét tárgyalták és hagyták jóvá. Többek között döntés született a Diplomahonosítási ösztöndíjprogramról, melyre idén 2 fő nyújtotta be pályázatát (1 fő PhD- és 1 fő MA-diplomával rendelkező), akiknek a testület az ösztöndíjat megítélte. Megvitatásra került a Soós Kálmán-ösztöndíjprogram is, amely három alprogramot foglal magába. A Kárpátaljai Vándoregyetemre 8 fő nyújtotta be jelentkezését, akik valamennyien lehetőséget kapnak kutatásaik bemutatására. A pályázatra olyan magyar nemzetiségű, fokozattal rendelkező tanárok vagy kutatók jelentkezését vártuk, akik valamely kárpátaljai felsőoktatási intézményben munkaviszonnyal rendelkeznek, és általános érdeklődésre számot tartó témával előadást kívánnak tartani a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán, az Ungvári Nemzeti Egyetemen és a radvánci Szent Gellért Római Katolikus Szakkollégiumban. A Soós Kálmán-ösztöndíjprogram másik alprogramja a magyar nyelvű felsőoktatás munkáját elősegítő oktatási jegyzetek és szaknyelvi szótárak készítése. A beérkezett 15 pályamunkához a Tanács kijelölte az opponenseket. A pályázók csak olyan oktatási jegyzetet nyújthattak be, amely elősegíti a felsőoktatásban tanuló magyar anyanyelvű fiatalok felkészülését az egyetemi és főiskolai ismeretek elsajátítására, és eddig még nem került publikálásra. Az alprogram harmadik része a kárpátaljai vonatkozású kutatások támogatása, melyre 33 fő nyújtotta be pályázatát, mindannyian ösztöndíjban részesülnek. A harmadik alprogramra olyan magyar nemzetiségű diákok jelentkezést vártuk, akik az elmúlt két tanévben magyar nyelven írták és védték meg szakdolgozatukat valamelyik kárpátaljai felsőoktatási intézményben, és szakdolgozatuk témája kapcsolódik vidékünkhöz, azaz Kárpátaljához.

A tanácsülés során megvitatásra kerültek továbbá a 2018 novemberében megrendezésre kerülő Tudományos Napok és vitaestek, valamint a XV. Fiatal Kárpátaljai Magyar Kutatók Konferenciájának részletei, a Kárpátaljai Tudományos Diákköri Konferencia és a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány Agora Információs Központjának EMMI–ELTE miniszteri ösztöndíjpályázatainak kérdései.

A pályázók hamarosan értesítést kapnak az ösztöndíjak odaítélését illetően, akiknek ezúton is gratulálunk!

A Diplomahonosítási ösztöndíjprogramot az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Soós Kálmán-ösztöndíjprogramot a magyar kormány, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága és a Bethlen Gábor Alap támogatja.

„Genius” Jótékonysági Alapítvány