Kiss Ernő szobra körül gyűlt össze a vajdasági magyarság

2018. október 10., 09:52 , 925. szám

Nemzeti gyásznapunkon az eleméri Szent Ágoston-templomban szentmisével kezdődött a vajdasági központi megemlékezés.

Miocs József, a szabadkai Paulinum rektora celebrálta a szentmisét paptestvéreivel együtt, és jelen volt a református egyház képviselője, Szilágyi Zoltán tiszteletes is.

A szentmisét követően megemlékező beszédet tartott Pintér Attila, Magyarország belgrádi nagykövete.

„Október 6-a nemcsak a nemzeti gyászról szól, az emlékezésről és arról, hogy mi magyarok nagyon erős nemzet vagyunk. Mindent képesek vagyunk méltósággal és emelt fővel túlélni. Október 6-a a nemzeti büszkeségről is szól. Arról a hősies katonai teljesítményről, amelyet akkor felmutattunk, arról a világszerte kiváltott rokonszenvről, amely nemzetünk reményeit táplálta, hogy egyszer végre kivívhatjuk függetlenségünket” – mondta a többi között Pintér Attila nagykövet, majd beszéde végén Márai Sándort idézte, aki egyszer azt írta: „Nem az a csoda, hogy Magyarország olyan, amilyen, hanem az, hogy egyáltalán létezik.”

Az aradi vértanúk tiszteletére tartott megemlékezés másik szónoka Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) elnöke volt.

„Egy levert szabadságharc mártírjainak emléke előtt tisztelgünk ma. De emlékezésünk igazán akkor lehet méltó hozzájuk, ha halálukban a szabadság eszményét fedezzük fel. Annak a szabadságnak a felemelő érzését, amely arra ösztönöz bennünket is, hogy azt tegyük, amit mi akarunk, hogy magunk szóljunk saját dolgainkba, hogy teljes szívvel és lélekkel higgyünk, hogy nagy türelemmel és odaadással cselekedjünk. A pillanat ugyanis ezúttal is, mint mindig, az összefogást és a cselekvést követeli meg tőlünk. A rombolás helyett az értékteremtést: hitünket, hűségünket” – fogalmazott a többi között az MNT elnöke.

A megemlékező beszédek után a templomkertben, a két éve felavatott Kiss Ernő-szobornál koszorúzott az egybegyűlt közösség, majd a két szónok, Pintér Attila és Hajnal Jenő, valamint Pásztor István, a VMSZ elnöke közösen helyezték el a kegyelet virágait Kiss Ernő sírhelyénél, a templom alagsorában.

(Kónya-Kovács Otília, Vajdaság Ma)