A paradicsom botritiszes betegsége

2018. október 10., 11:18 , 925. szám

Az ősz beköszöntével szinte minden paradicsomtermesztő gazda fóliájában megjelenik a botritisz, vagy – ahogyan a gazdák ismerik – a szürkepenész. Hűvös, csapadékos időjárás esetén járványszerűen terjed a betegség. Azok a gazdák, akik már régebben foglalkoznak paradicsomtermesztéssel, igen jól ismerik a tüneteket és a kórokozó elleni védekezés mikéntjét, de a kezdő paradicsomtermesztőknek meglehetősen nagy gondot okozhat ez a betegség.

A kórokozó gazdanövényköre rendkívül széles, szinte minden zöldségfélén előfordul.

A betegség lefolyása

A kórokozó számára a magas relatív páratartalom és a 22–24 oC-os hőmérséklet a kedvező. Az elsődleges fertőzési források a növénymaradványok, amelyekről a gomba a légmozgással és a vízzel jut el az egészséges növényeinkhez. A kórokozó terjedését elősegítik a növényápolásból adódó sebek, de az ép bőrszöveten keresztül is képes bejutni a növénybe.

A betegség tünetei

A kórokozó a paradicsom levelét, szárát és a bogyóját egyaránt megfertőzheti.

A levéllemezen először szabálytalan alakú vizenyős foltok mutatkoznak. Később mind a levél színén, mind a fonákján finom szürke bevonat képződik. A levélnyélen 4–6 mm átmérőjű, vizenyős, majd szürkésbarna foltok észlelhetők.

A száron főleg az eltávolított levelek csonkjaitól, vagy a sérülésektől kiinduló szürkésbarna ovális foltok jelzik a betegséget. Később ezek a foltok körülölelik a szárat, majd a felettük lévő növényrészek lankadnak, idővel pedig elszáradnak.

A bogyón kétféle tünet jelentkezhet. Az egyik a rothadás. Ilyenkor elsősorban a csészelevéltől kiinduló vizenyős rothadás észlelhető. Ugyanis sok esetben a kötőszer hatására a virágmaradvány nem hull le a termésről és a csészelevélhez ragadva megrothasztja a bogyót. A rothadás fokozatosan kiterjed az egész bogyóra. A bogyótünet másik típusa a gyűrűsfoltosság. Ilyenkor a bogyón tűszúrásnyi foltok láthatóak. A foltok szélét a zöld bogyón fehéres zöld, az érett bogyón pedig sárga gyűrű övezi. A folt közepén legtöbbször egy barna pont figyelhető meg. Ilyenkor a bogyó nem rothad el.

Védekezés

Mint általában minden betegség vonatkozásában, a legelső védekezési módszer a növényi maradványok eltávolítása a fóliasátorból, amivel nagyban akadályozhatjuk a kórokozó terjedését.  A rendszeres fitotechnikai munkák elvégzésével (levelezés, kacsozás) szintén nagyban megelőzhető a betegség elterjedése. Egy szellősebb, ritkább ültetvényben ugyanis kisebb eséllyel ver tanyát a kórokozó, mint egy dús lombozatú, elhanyagolt növényállományban. A reggeli órákban kialakult magas relatív páratartalmat, páralecsapódást szellőztetéssel vagy akár fűtéssel csökkentsük! A fűtés (ha lehetséges) akár légtérfűtés is lehet. Az öntözést mindenképp a kora délelőtti órákra időzítsük, hogy a víz a nap folyamán még felszáradhasson. A sebzést kiváltó fitotechnikai műveletek után, valamint az első tünetek észlelésekor vegyszeres védekezést kell alkalmazni. Permetezésre a Teldor, Switch, Rovral permetszerek alkalmasak.

Tihor-Sárközi Mónika,
a „Pro Agricultura Carpatika”
Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány munkatársa