Újraélesztési tanfolyam Ungváron

2018. október 17., 12:47 , 926. szám

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának támogatásával több éve újraélesztési szakemberek képzését végzi néhány nyugat-ukrajnai városban. Az elmúlt hétvégén Kárpátalján szerveztek tanfolyamot. Október 10–14. között Ungváron került sor A beteg aranyórája címmel oktató képzésre, melynek során az Európai Resuscitatiós Társaság (ERC) irányelvei szerint egy gyakorlatorientált képzési módszert sajátíthattak el a résztvevők.

Hétfőn az ungvári program lezárásakor sajtótájékoztatót és újraélesztési bemutatót tartottak a Novák András Kárpátaljai Megyei Klinikai Kórház nagytermében.

Adányi László, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat nemzetközi programvezetője ismertette a projektet. Elmondta, hogy 2014-ben kezdték el a projektet, amellyel az ukrán egészségügy fejlesztéséhez szerettek volna hozzájárulni.

– A Máltai Szeretetszolgálatnak vannak tapasztalatai a segítségnyújtásban és a mentésben, ezért hoztuk ezt a programot Ukrajnába. Kárpátalján Beregszászban kezdtük, hogy ukránul és magyarul beszélő kollégákat képezzünk ki, az ő segítségükkel jutottunk el 2014 januárjában Lembergbe. Ott képeztük ki az első szakembereket Jaroszlav Pilipec doktor közreműködésével – idézte fel a kezdeteket. – A cél, hogy egész Ukrajnában elterjedjen ez a nagyon olcsó, de hatékony módszer. Csak egy gyakorlóbaba, egy terem és egy takaró kell hozzá, és persze néhány kiképzett ember. Ez nem kerül sok pénzbe, és csupán 4 órát kell a képzésre szánni – jegyezte meg Adányi László és elmondta, örül, hogy négy megyeszékhelyen – Lembergben, Ivano-Frankivszkban, Csernyivciben és most Ungváron – meg tudták szervezni. Összesen 537 olyan embert képeztek ki, aki képes az újraélesztésre, valamint olyan 57 oktatót, aki ezt meg tudja tanítani. A most lezajlott tanfolyamon 119 elsősegélynyújtót és 12 oktatót képeztek ki.

A program már az ukrán kollégák kezében van. Az, hogy mikor és hol zajlik a képzés, csak attól függ, hogy hol szervezik meg. A magyar fél a továbbiakban is szeretne segíteni abban, hogy máshová is eljusson a tanfolyam. Véleményük szerint van még hová terjeszkedni, például Ternopil és Kijev felé.

– Az volt a célunk, hogy a helyi emberek megtanulják és vigyék tovább. Ez sikerült, ők a hálózat külső részei lettek. Fontos eredmény, hogy az ukrán szakemberek önállóan végzik, mi csak monitorozzuk, segítjük őket. Most azért dolgozunk, hogy megerősödjön a szakmai együttműködés – szögezte le a programvezető.

Kuti László, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának első beosztott konzulja köszöntötte a résztvevőket és kiemelte, örül annak, hogy most Ungváron kerülhetett sor a képzésre.

– Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériuma örömmel állt a program mögé és jó látni, hogy sikeres projektet hajtottunk végre a Máltai Szeretetszolgálattal és az ukrán együttműködő partnereinkkel közösen. Az emberi életek megmentése nem elméleti, hanem nagyon is gyakorlati dolog, de a projektnek számunkra elméleti jelentősége is van: azt is mutatja, hogy Magyarország Kormánya kész arra, hogy akkor, ott és olyan segítséget nyújtson a legnagyobb szomszédunk, Ukrajna számára, amire épp szüksége van – hangsúlyozta az anyaországi diplomata és utalt arra, hogy ha Budapest és Kijev kapcsolata most nem is a legjobb, a fontos és időben érkező segítségnyújtás a jövőben is működni fog.

Az elhalálozások 13 százaléka az azonnali halál, ezek 88%-át a szív megállása okozza. Fontos, hogy laikusként is tudjunk és merjünk segíteni, ha újraélesztésről van szó, mert az időben nyújtott segítség révén az elhalálozás 25%-ában megelőzhető lenne a halál. A hirtelen szívhalál miatt összeesett embernek akkor van esélye a túlélésre, ha öt percen belül valaki szakszerűen elkezdi az újraélesztést. Minél többen tudnak újraéleszteni, annál nagyobb az esély a túlélésre – mondta a megyei sürgősségi ellátási központ helyettese, Baki Andzséla.

Végül az újonnan kiképzett oktatók újraélesztési bemutatót tartottak és átvették az okleveleket. Jelen volt Fábián Beáta, a budapesti Honvéd Kórház aneszteziológusa, aki önkéntesként vett részt.

Úgy válogatták ki a jelentkezőket, hogy minden járásból legyen legalább egy oktató, aki a továbbiakban képes sikeresen oktatni másokat: tanárokat, diákokat, stb. A szívmegállás bárhol – otthon, munkahelyen, vagy közterületen – megtörténhet. A teendők egyszerűek, könnyen elsajátíthatók. Nem az egészségügyhöz kell érteni, hanem csak 2 dolgot kell tudni: biztonsággal el kell tudni dönteni, hogy kell-e újraéleszteni, és ha igen, akkor viszont jól! Ez a képzés lényege. Újraélesztéskor csak egy dolgot lehet rosszul csinálni: ha el sem kezdjük!

Rehó Viktória