Újra terjed a kanyaró Lemberg megyében

2018. október 18., 11:40

Egy héten belül hat helyen tört ki kanyaró óvodás és iskolás gyerekek és serdülők között Lemberg (Lviv) megyében – jelentette a Dzerkalo Tizsnya hetilap internetes változata.

A legtöbben, 28 iskolás, Lapajivkában betegedtek meg.

„Az elmúlt hét végén Lapajivka községben 16 iskolás volt beteg, akik közül négyet kórházba szállítottak. A keddi, október 16-i állapot szerint viszont már 28-an voltak betegek, akik közül 18 nem lett beoltva kanyaró ellen” – mondta el Ljubomira Bojko, a Lemberg Megyei Laboratóriumi Központ epidemiológusa a zaxid.net portálnak.

További két megbetegedésgócot jelentettek a Drohobicsi járásból: öt iskolás lett kanyarós Hrusiv községben, és négy óvodáskorú Boriszlavban. Egyik gyermek sem volt beoltva.

A lembergi 43. számú iskolában kilenc tanuló betegedett meg, akik közül hat nem volt beoltva. A 4. számú novojavorivi iskolában viszont három gyermek betegedett meg, kettőt közülük kórházba szállítottak. Két betegnek nem volt oltása. A turkai oktatási-nevelési központban kilencen betegedtek meg, egyikük sem volt beoltva.

Az Egészségügyi Minisztérium Közegészségügyi Központjának adatai szerint az év 41. hetében 707-en betegedtek meg kanyaróban az országban, köztük 189 felnőtt és 518 gyermek. Az előző héthez viszonyítva közel 28%-kal nőtt a megbetegedések száma. A betegek közel fele öt és kilenc év közötti gyermek. Az év eleje óta 14 ember halt bele a kanyaró szövődményeibe Ukrajnában: 10 gyermek és négy felnőtt.

(zn.ua/zaxid.net/Kárpátalja)