Tizennégy Kárpát-medencei borvidék borai a Nemzeti Múzeumban

2018. október 22., 10:36

Tizennégy Kárpát-medencei borvidék mintegy ötven termelőjének több mint százötven bora, mesterkurzusok és zenei programok is várják a látogatókat a 2. Bormedence Kárpát-medencei borünnepen október 27-én a Magyar Nemzeti Múzeumban.

A Borra, magyar! egyesület és partnerszervezetei évek óta tevékenykednek a Kárpát-medencei magyar–magyar kapcsolatokért, illetve a Kárpát-medencei magyar borkultúra népszerűsítéséért. A Bormedence célja, hogy egyetlen kóstoló keretében ismertesse meg a közönséggel a Kárpát-medence sokszínű borkultúráját, miközben alkalmat nyújt arra, hogy az anyaországi és a külhoni borászok tapasztalatot cseréljenek és találkozhassanak fogyasztóikkal – közölték az MTI-vel a szervezők.

A csaknem ötven kiállítót felvonultató sétálókóstolón hasonló arányban képviseltetik magukat anyaországi és külhoni pincészetek, amelyeken keresztül a Kárpát-medence legtöbb borvidéke bemutatkozik. Az idei rendezvény díszvendégei a Bereg-vidék (Kárpátalja), illetve Badacsony és a Szent György-hegy lesznek.

A Bormedence két mesterkurzust is hirdet. John Szabo magyar származású kanadai Master Sommelier, a Volcanic Wines című kötet szerzője Vulkanikus Badacsony (a kéknyelű és társai) címmel Badacsony, Szigliget, a Szent György-hegy és Somló egyedi borszőlőfajtáit mutatja be, míg Szakács-Orha Imre erdélyi Master of Wine-jelölt a feketeleányka (feteasca regala) világába vezeti be az érdeklődőket erdélyi, anyaországi és regáti (romániai) tételeken keresztül.

A programot egy egyedi kóstoló egészíti ki: száz éve született Csizmazia Darab József szőlőnemesítő, akire az általa keresztezett szőlőfajták (mások mellett a medina, a néró és a turán) borait felvonultató külön kóstolóval emlékeznek a szervezők.

A Bormedence vendége lesz a Ghymes együttes alapító tagja, Szarka Gyula is, aki bordalokkal szórakoztatja majd a látogatókat.

A rendezvény részletes programja a www.bormedence.hu érhető el.

(MTI)