Kárpátalja

A legfontosabb cél továbbra is a Tiszamelléki járás és a magyar tankerület

2014. november 13., 05:30 , 722. szám

A tavalyi évhez hasonlóan, idén november 8-án ugyancsak az Aknaszlatinai Szpeleocentr üdülőben tartotta alapszervezeti elnökeinek hagyományos év végi konferenciáját a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ).

Tovább »

Örömmel jöttem Kijevbe

2014. november 13., 05:30 , 722. szám
Háromnapos bemutatkozó nyugat-ukrajnai látogatásának részeként Kárpátalján a megye vezetőivel, valamint a kárpátaljai magyar társadalmi szervezetek és egyházak vezetőivel folytatott megbeszélést dr. Keskeny Ernő, Magyarország új kijevi nagykövete. A nagykövet úr részt vett Aknaszlatinán a KMKSZ alapszervezeti elnökeinek konferenciáján is, ahol interjút adott a Kárpátalja hetilapnak.Tovább »

Elhunyt Petykó Ágnes

2014. november 13., 05:30 , 722. szám

„Meghalt Ági” – ismételgetek magamban egy mondatot, amit nem akarok, nem merek hangosan kimondani, mert azt hiszem, hogy ettől lesz visszavonhatatlanul igaz. Keresek egy utolsó kapaszkodót, egy szalmaszálat, ami még visszahozhatná őt közénk. 35 év közös munka? Emberi hang? Egy simogatás?

Tovább »

Az ATO egy újabb áldozatát búcsúztatták ma Munkácson

2014. november 12., 18:05

Olekszandr Babicstól a városközponti ortodox székesegyházban vettek végső búcsút – írja a mukachevo.net.

A gyászszertartáson az elhunyt hozzátartozói és bajtársai mellett a város több száz lakója vett részt.

Tovább »

Dél-Oszétia „diplomáciai kapcsolatot” létesít az ukrán szakadárokkal

2014. november 12., 18:04

Dél-Oszétia „diplomáciai kapcsolatot” létesít a két szakadár kelet-ukrajnai területtel – közölte Leonyid Tibilov, a szakadár kaukázusi régió elnöke.

Tovább »

A kelet-ukrajnai terroristák miatt volt bombariadó Ungváron?

2014. november 11., 17:39

Mint arról a Kárpátalja Online is beszámolt, tegnap délelőtt bombariadó miatt ki kellett üríteni a Kárpátaljai Megyei Állami Adminisztráció és a Kárpátaljai Megyei Tanács irodaépületét az ungvári Népi téren.

Tovább »

Nem megy a szelektív szemétgyűjtés Beregszászban

2014. november 11., 16:53

Megbukott az a három évvel ezelőtt elindított kísérlet, hogy a beregszásziakat megtanítsák a hulladékokkal való civilizált bánásmódra – írja a mukachevo.net.

Tovább »

Öt autó rohant egymásba Ungváron

2014. november 10., 19:08

A baleset ma délelőtt közép-európai idő szerint 10.30 kor történ a Drugeth utcában – jelentette a Karpatszkij Objektív.

Tovább »

Feloszlatta ungvári városi tanácsi frakcióját az Egységes Centrum

2014. november 10., 17:47

A JeC (Jedinij Centr = Egységes Centrum) megyei tanácsi szervezete sajtószolgálatának tájékoztatása szerint a feloszlatott frakció tagjait a pártból is kizárták.

Tovább »

Magyar többségű új járást szeretne a KMKSZ

2014. november 10., 09:16

A kárpátaljai magyarlakta települések többségét magában foglaló járás kialakítását és a magyar tannyelvű iskolák irányításának magyar kézbe adását szeretné elérni a tervezett ukrajnai reformok során a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) – jelentette ki Brenzovics László,

Tovább »

Oldalak