Kárpátalja

Hivatalosan is bejegyezték a KMKSZ beregszászi polgármesterjelöltjét, Orosz Gézát

2013. május 17., 02:00 , 644. szám
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség vezetőinek töretlen a bizalma, 2006 és 2010 után ismét a több mint 10 éves városvezetői tapasztalattal rendelkező, most 49 éves építészmérnököt, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola gazdasági rektorhelyettesét jelölték Beregszász polgármesterének posztjára.Tovább »

Emlékjel a hősi halottaknak

2013. május 17., 02:00 , 644. szám

A munkácsi járási Bereg­rákoson és Kajdanóban május 12-én, vasárnap a második világháborúban hősi halált halt tíz magyar és egy német katona emlékére, istentisztelettel egybekötött ünnepség keretében avattak kopjafákat.

Tovább »

Békepark vagy katonai temető?

2013. május 17., 02:00 , 644. szám

Az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetséghez (UMDSZ) közel álló ungvári Kárpáti Igaz Szó (KISzó) minap terjedelmes cikket közölt Requiem egy megálmodott temetőért címmel a Dercen közelében félkész állapotban sorsára váró emlékparkról. Úgy tűnik, a magyar Honvédelmi Minisztérium nem kér az előző szocialista kormányzat megalomániás projektjéből, az UMDSZ azonban megpróbálja a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) nyakába varrni a finanszírozás leállítását.

Tovább »

A batykivscsinás emléktábla „leelőzte” a KMKSZ-est?

2013. május 17., 02:00 , 644. szám
Sokak által ismert tény, hogy a KMKSZ a huszti várban emléktáblával kíván tisztelegni nagy költőnk, Kölcsey Ferenc emléke előtt. A kerámiából készült domborművet már rég el is készítette a nagydobronyi ifj. Hidi Endre szobrászművész, rajta a költő portréja látható, illetve Huszt című epigrammájának két utolsó sora magyar és ukrán nyelven. Tovább »

Tönkretették a bustyaházai falunévtáblák magyar feliratát

2013. május 17., 02:00 , 644. szám

Az utóbbi időben megyénkben tapasztalt provokatív magyarellenes esetek számát gyarapítva, ismeretlen elkövetők nemrég vandál módon megrongálták a Felső-Tisza-vidéki Bustyaháza falunévtábláit.

Tovább »

A Fekete-hegy lábánál az idén is megemlékeztek Bartók Béláról

2013. május 17., 02:00 , 644. szám
Egy kisebbségben élő nemzetrész fennmaradásának elengedhetetlen feltétele a kulturális örökség ápolása és a kulturális rendezvények megszervezése, mert mindezek közösségépítő erővel bírnak, egységes egésszé kovácsolják a kisebbséget, melynek tagjai így könnyebben megőrizhetik és megerősíthetik nemzeti öntudatukat.Tovább »

Együtt köszöntötték a tavaszt

2013. május 10., 02:00 , 643. szám
Lengyelországból érkeztek a hyznei táncosok
A sok-sok szórakoztató rendezvényéről ismert Ungvár melletti Császlóc községben idén úgy határoztak, hogy a szokásos falunapok helyett nemzetközi majálist szerveznek: Köszöntsük együtt a tavaszt Császlócon! címmel. Tovább »

Mit ünnepelhetünk mi, magyarok a győzelem napján?

2013. május 10., 02:00 , 643. szám
Néhányan a szovjet fogságba esett 600 000 magyar állampolgárból. (A menetben civilek is láthatóak.)
A második világháború nyugati győztesei és a német megszállás alól felszabadított nyugat-európai országok május 8-án, a szovjet utódállamok, illetve Szerbia pedig május 9-én minden évben megünneplik a Harmadik Birodalom fölött aratott győzelmet. De miért nem ugyanazon a napon teszik meg ezt? – merülhet fel az első kérdés azzal kapcsolatban, mit is lehet ekkor megünnepelni, s mi, magyarok miként viszonyulhatunk ezekhez a napokhoz.Tovább »

Az elmúlt esztendő a kapcsolatépítés éve volt

2013. május 10., 02:00 , 643. szám
Himinecz László, Virág László és Sütő Attila
2013. május 4-én Beregszászban, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Esztergom termében tartotta meg tisztújító közgyűlését a Kárpátaljai Magyar Vállalkozók Szövetsége (KMVSZ).Tovább »

Cserbenhagyott szurkolók

2013. május 10., 02:00 , 643. szám
Amikor még bajnokok voltak
Az elmúlt hetekben Beregszász és a Beregszászi járás futballtársadalmát derült égből villámként érte a hír, miszerint 2013-ban sem megyei, sem járási szinten nem indulnak a bajnokságokban korábban sikeres csapataink.Tovább »

Oldalak