761. szám

Tárgyaltak a KMKSZ és az UMDSZ vezetői

2015. augusztus 12., 11:58 , 761. szám

Kedden megbeszélésre került sor a KMKSZ és az UMDSZ vezetői között, amelyen a közelgő helyhatósági választásokon való együttműködés lehetőségeit vitatták meg. A szervezetek nyílt levélben fordultak a Központi Választási Bizottság elnökéhez és más közjogi méltóságokhoz a magyar nyelvű szavazólapok ügyében, illetve azzal kapcsolatban, hogy a szavazókörzetek kialakításánál vegyék figyelembe a lakosság nemzetiségi összetételét.

Tovább »

Indul a „dekommunizáció”?

2015. augusztus 12., 11:57 , 761. szám

Két falut, 558 utcát és teret kellene átkeresztelni Kárpátalján a „dekom­mu­nizáció” során – írja a Zakarpattya Online blog­já­ban Volodimir Pipas, aki a Proszvita megyei szervezetének elnöke.

Tovább »

Porosenko kilenc járás élére nevezett ki adminisztrációvezetőt

2015. augusztus 12., 11:51 , 761. szám

Petro Porosenko ukrán elnök Kárpátalja megye kilenc járási állami adminisztrációjának élére nevezett ki új vezetőt augusztus 10-én – jelentette a mukachevo.net.

Tovább »

Ismét Kárpátaljára készül a „munkácsi bizottság”

2015. augusztus 12., 11:49 , 761. szám

Hamarosan ismét Kárpátaljára érkezik, hogy a helyszínen folytassa munkáját a munkácsi fegyveres összetűzés körülményeinek kivizsgálására létrehozott eseti parlamenti bizottság hét tagja – jelentette a mukachevo.net.

Tovább »

Nem mindennapi zenei élmény Tégláson

2015. augusztus 12., 11:21 , 761. szám

Schwartz József karmester és kürtművész, valamint Nyers Alex, a magyar Pénzügyőr Zenekar karmestere évek óta dédelgetett vágya teljesült azzal, hogy létrehozhatták a Nemzeti Ifjúsági Fúvószenekart.

Tovább »

Égett az eszenyi köztemető

2015. augusztus 12., 11:14 , 761. szám

A nagy hőség és a szárazság miatt a valószínűleg csak a gazt égetni igyekvő elkövető hibájából akkora tűz keletkezett, amely átterjedt a falutól távolabb, a Tisza-töltés és mezőgazdasági területek közé ékelődő köztemetőre is.

Tovább »

Karácsfalva nem várt tovább

2015. augusztus 12., 11:11 , 761. szám

Újabb kárpátaljai település, ezúttal a nagy­sző­lősi járási Karács­fal­va lakói döntöttek úgy, hogy önerőből számolják fel azt a kátyútengert, amely napról napra nehezebbé teszi a falun belül való közlekedést.

Tovább »

Fejlesztés és építkezés a cél

2015. augusztus 12., 11:09 , 761. szám

Négymillió forint támogatásban részesítette Tiszakeresztúr községi tanácsát a Fejér megyei Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata.

Tovább »

IX. Ajaki Nemzetközi Lakodalmas Fesztivál

2015. augusztus 12., 11:03 , 761. szám

Igazi falusi menyegzőn vehettek részt azok, akik a hét végén ellátogattak a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Ajakra, ahol kilencedik alkalommal rendezték meg a Nemzetközi Lakodalmas és Hagyományőrző Fesztivált. A fesztivál keretében szombaton magyar–ukrán jószomszédsági napot is rendeztek.

Tovább »

Egy sátor a családért

2015. augusztus 12., 10:59 , 761. szám

Augusztus első hetében Beregszász egyik lakónegyedében, a Csiga­szugban felhúztak egy nagy kék sátrat. A helyszín gyorsan megtelt gyermeki kacajjal, nevetéssel, és persze segíteni vágyó jókedvű felnőttel. A sátor, nem csak a naptól, vagy esőtől védte a benne tartózkodókat.

Tovább »

Kézművesnap Aknaszlatinán

2015. augusztus 12., 10:55 , 761. szám

A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete augusztus 7-én kézművesnapot szervezett a Felső-Tisza-vidék egyik szórványtelepülésén, Aknaszlatinán.

Tovább »

Magyarok kenyere: Több mint 230 tonna búza gyűlt össze a Központi Búzagyűjtő Napra

2015. augusztus 12., 10:43 , 761. szám

Mostanáig 236 tonna búza gyűlt össze a Magyarok kenyere program javára, a gyűjtés augusztus 12-ig folytatódik az ország 46 gyűjtőpontján – mondta Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke vasárnap Szarvason, a Központi Búzagyűjtő Napon.

Tovább »

Újra kikerült az emléktábla Kölcsey Ferenc szülőházára a Szatmár megyei Sződemeteren

2015. augusztus 12., 10:41 , 761. szám

Újra kikerült a 25 évvel ezelőtt avatott emléktábla a Szatmár megyei Sződemeteren (Sauca) annak a kúriának a falára, amelyben 225 évvel ezelőtt Kölcsey Ferenc, a Himnusz szerzője született.

Tovább »

Időtálló magyar értékek

2015. augusztus 12., 10:36 , 761. szám
Színpadon a Veszprém-Bakony Táncegyüttes és a Kokas Banda

Első alkalommal került sor a múlt hétvégén a kárpátaljai magyarság által létrehozott, a mindennapjainkra hatást gyakorló értékeket felvonultató Nemzeti Érték Fesztiválra.

Tovább »

Táborozott a KRISZ

2015. augusztus 12., 10:30 , 761. szám

Hetedik alkalommal szervezte meg nyári ifjúsági táborát augusztus 2. és 8. között a Kárpátaljai Református Ifjúsági Szervezet (KRISZ). A szervezet évente megrendezésre kerülő egyhetes tábora 16 éven felülieknek szól.

Tovább »

Vakációs bibliahét az ökumené jegyében

2015. augusztus 12., 10:24 , 761. szám

Több mint tíz éve szervez nyaranta vakációs bibliahetet a jánosi református gyülekezet a község fiataljai számára, idén pedig ökumenikus jelleggel gyarapodott a gyerekek számára tervezett program.

Tovább »

Krisztussal van tovább… (Mk 6,7.12-13)

2015. augusztus 12., 10:23 , 761. szám

Názáret városában a Megváltó Krisztusnak durva elutasításban volt része. Azok az emberek, akik között a gyermek- és ifjúkorát töltötte, nem fogadták el Őt. Pedig még rá is csodálkoztak arra a bölcsességre és hatalomra, amely benne volt.

Tovább »

Rákóczi Magyarságismereti Mozgótábor

2015. augusztus 12., 10:17 , 761. szám
Parlament

Immáron 22. alkalommal került sor a kanadai Rákóczi Alapítvány által szervezett Magyarságismereti Mozgótáborra július 2. és 13. között. Ezzel újabb 100 határontúli magyar fiatal, ebből 26 kárpátaljai kapott lehetőséget arra, hogy közelebbről megismerhesse az anyaországot és új barátságokat szőve megerősödjön nemzeti identitásában.

Tovább »

Olvasótáborban a fancsikai gyerekek

2015. augusztus 12., 10:10 , 761. szám

Lapunkban is beszámoltunk a július 5-én első alkalommal megszervezett Fancsikai Ifjúsági Napról, amely során megalakult a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ifjúsági Szervezetének helyi alapszervezete.

Tovább »

Honismereti kiránduláson a bégányiak

2015. augusztus 12., 10:08 , 761. szám

Július 26-án a kis- és a nagybégányi KMKSZ-alapszervezetek tagjainak egy csoportja honismereti kirándulásra indult. „És látá Isten, hogy minden a mit teremtett vala, imé igen jó” (I.Mózes 1:31) mottó alatt indultunk útnak.

Tovább »

Apiterápia: gyógyító méhek Mezőkaszonyban

2015. augusztus 12., 10:05 , 761. szám

Az apiterápia (méhterápia) gyógyászati hatékonyságát az 1850-es években elsőként francia orvosok igazolták publikációkban, akik a méhmérget csúzos betegségek, a reuma egyes fajtáinak és idegfájdalmaknak a kezelésére használták eredményesen.

Tovább »

Újabb közönségdarabbal készül a beregszászi színház

2015. augusztus 12., 09:55 , 761. szám

Kárpátalja sem élhet immár muzsikaszó nélkül, döntötték el a beregszászi színháznál, s mindjárt úgy határoztak, hogy színpadra állítják Móricz Zsigmond majd egy évszázada töretlen népszerűségnek örvendő vígjátékát, a Nem élhetek muzsikaszó nélkült.

Tovább »

Tánctábor Mezőgecsében

2015. augusztus 12., 09:50 , 761. szám

Közel hetven gyerek táncolt, énekelt és tanult gyer­mekjátékokat az idén negyedik alkalommal a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával megrendezett Mezőgecsei Nép­tánctáborban. A helységben nagy hagyománya van a néptáncnak, több korosztályban tánccsoportok is működnek mind a mai napig.

Tovább »

A barantától a dorombig

2015. augusztus 12., 09:44 , 761. szám

Augusztus 3. és 7. között negyedik alkalommal került megrendezésre Tiszapéterfalván a Napsugár Hagyományőrző Gyermekcsoport tevékenységéhez kapcsolódó Napsugár Hagyományőrző Napok programsorozat, amely a hagyományokhoz híven most is a magyar folklór és népművészet különböző elemeivel igyekezett megismertetni az érdeklődő gyerkőcöket kárpátaljai és magyarországi oktatók bevonásával.

Tovább »

Zelk Zoltán: Augusztus

2015. augusztus 12., 09:38 , 761. szám

Augusztus közepe…
nyárvégi hó…
a nyarat siratja
már a rigó.

A nyarat siratják
a fellegek
s a szélben repülő
falevelek.

Sír már az erdő és
sír a liget,
pedig még messze a
tél, a hideg.

Tovább »

Munkahelyi baleset alkalmazottal és alvállalkozóval

2015. augusztus 12., 09:32 , 761. szám

„Kérem, magyarázza el, hogy mi a különbség a munkahelyi baleset megítélésében, ha az egy vállalati dolgozót, vagy ha egy a munkát megállapodás alapján, alvállalkozóként végző személyt érint? Milyen felelősség terheli a munkavállalót az egyik és milyen a másik esetben?”

Tovább »

Mikortól bűncselekmény a szélhámosság?

2015. augusztus 12., 09:23 , 761. szám

„A Kárpátalja előző számában szó volt arról, miként rendelkezik a Büntetőtörvénykönyv 190. paragrafusa a csalásról. Érdekelne, hogy milyen elkövetési összegig minősül a csalás szabálysértésnek, s mikortól beszélünk bűncselekményről?”

Tovább »

Hogyan kaphatom vissza a pénzem?

2015. augusztus 12., 09:22 , 761. szám

„Kölcsönadtam egy ismerősömnek 100 eurót. Azt ígérte, két hónapon belül visszafizeti a pénzt. Mivel azt hittem, megbízhatok benne, nem kértem elismervényt a pénzről, sem arról, hogy mikor adja meg a tartozását.

Tovább »

Hogyan tehető társtulajdonossá a feleség?

2015. augusztus 12., 09:20 , 761. szám

„Végrendelet útján örököltem egy falusi házat a hozzá tartozó földterülettel. Úgy tervezem, hogy elkészíttetem a műszaki dokumentációt és bejegyeztetem a tulajdonjogot. Jogomban áll-e megtenni társtulajdonosnak a feleségemet, s mi szükséges ehhez?”

Tovább »

A fűszerpaprika szedése és feldolgozása

2015. augusztus 12., 09:18 , 761. szám

Az idejében kiültetett fűszerpaprika – Nagydobrony piros aranya – augusztus végén–szeptember elején kezd érni. Ebben a szakaszban alakulnak ki a fűszerpaprika minőségét meghatározó vegyületek, festékanyagok, illóolajok, cukor, vitaminok, ásványi anyagok.

Tovább »

A nemi kapcsolatokkal is vigyázni kell

2015. augusztus 12., 09:16 , 761. szám

A szerelmi gyönyör az egyik legnagyobb örömforrás, ám a szerelem édes íze is keserűvé változhat, ha nem vagyunk elég körültekintőek, és elkapunk valamilyen nemi betegséget.

Tovább »

Elszalasztott győzelmi esély

2015. augusztus 12., 09:09 , 761. szám

Negyedik bajnoki mérkőzésén harmadszor ikszelt az ukrán Premjer Ligában az Ungvári Hoverla labdarúgó-csapata, ráadásul mindannyiszor 1-1-re végzett Vjacseszlav Groznij együttese.

Tovább »

Elúszóban a gáti címvédés

2015. augusztus 12., 09:08 , 761. szám

Több mint egy hónapnyi szünet után a második kör első játéknapjával folytatódott a beregszászi járási labdarúgó-bajnokság pontvadászata.

Tovább »

Csatavesztés Augsburgnál

2015. augusztus 10., 20:11 , 761. szám

A félnomád magyar törzsek – Árpád fejedelem vezetésével – 895 és 907 között sikeres honfoglalást hajtottak végre a Kárpát-medencében, melynek eredményeként nemzetünk végleges hazát lelt a maga számára.

Tovább »

Miniszteri biztos: a kisebbségi vegyes bizottságok a nemzetpolitika fontos fórumai

2015. augusztus 8., 12:43 , 761. szám

A kisebbségi vegyes bizottságok keretet adnak ahhoz, hogy fontos problémákat, vitatott kérdéseket meg lehessen tárgyalni a szomszédos országokkal – mondta Kalmár Ferenc, a Külgazdasági és Külügyminisztérium szomszédságpolitikáért felelős miniszteri biztosa.

Tovább »

Elfogadták a törvényt: jönnek az automatikus kamerák és a büntetőpontok

2015. augusztus 7., 09:13 , 761. szám

Petro Porosenko elnök aláírta azt a törvényt, amely bevezeti a közúti szabálysértések automatikus fotózását és rögzítését videón. Az intézkedéstől azt várják, hogy javítani fogja a közlekedésbiztonságot, valamint csökkenti a halálos és egyéb súlyos következményekkel járó közúti balesetek számát.

Tovább »

Az államfő aláírta a helyhatósági választási törvényt

2015. augusztus 6., 20:07 , 761. szám

Petro Porosenko ukrán elnök ellátta kézjegyével a helyhatósági választási törvényt. Az UNIAN hírügynökség múlt csütörtöki beszámolója szerint ezt Vitalij Kovalcsuk, az elnöki adminisztráció vezetőjének helyettese jelentette be kijevi sajtótájékoztatóján.

Tovább »