Magyar tannyelvű csoporttal bővült a taracközi óvoda

2017. július 18., 19:47 , 862. szám

Július 13-án a Felső-Tisza-vidék szórványmagyarsága magyar tannyelvű óvodai csoporttal gazdagodott. A taracközi Szivárvány óvoda vezetősége úgy döntött, hogy egy idegen nyelvű csoportot is indít a két új ukrán csoport mellett, s mivel a községben élnek magyarok, így a választás a magyar nyelvre esett.

A técsői járásban található Taracközön kis számban ugyan, de élnek magyarok. Ám közel 70 éve már, hogy a községben nincs magyar intézményi oktatás. Az új magyar tannyelvű óvodai csoport 24 jelentkezővel kezdi meg működését. A vezetőség a magyar csoport megnyitásához segítségért a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetséghez (KMPSZ) fordult. A szövetség a magyar kormány támogatásával a tavaly decemberben meghirdetett Kárpát-medencei óvodafejlesztési program által nagymértékű segítséget nyújtott a helyieknek. A felújított új óvodaszárnyat a KMPSZ koordinálásával a legmodernebb bútorokkal és eszközökkel szerelték fel.

Orosz Ildikó, a KMPSZ elnöke lapunknak nyilatkozva elmondta: nagyon fontos, hogy a magyar nyelv felkerüljön arra a térképre, ahol a hivatal is elismeri. Ez valaminek a kezdete, amelyből a későbbiekben akár más oktatási intézmény is kinőhet. Örömét fejezte ki, hogy a szülők felismerték annak a súlyát, hogy egy ilyen soknemzetiségű vidéken érdemes megtanulni a szomszéd nyelvét is, hiszen ez is a kulcsa egymás megismerésének és könnyebb elfogadásának, megértésének. Az elnök kiemelte, hogy fontos lenne, ha Kárpátalján realizálódna egyre több településen, hogy érdemes először a szomszédok nyelvét megtanulni, hiszen ők élnek legközelebb hozzánk.

Ötvös Sándor, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye és Kárpátalja Összehangolt Fejlesztési Feladatainak Kormányzati Koordinációjáért Felelős Kormánybiztosság képviseletében köszönetét fejezte ki a szülőknek, akik a magyar tannyelvű csoportba íratták a gyerekeiket. Kiemelte, hogy minden intézményben más stílusú fejlesztést láttak lehetőségként, a taracközi óvodában a meglévő óvoda felszerelése volt kézenfekvő. Hangsúlyozta, hogy hatalmas lépés ez egy szórványban élő magyar közösség számára, s igyekeznek minden olyan magyar közösséget támogatni, amely még kapaszkodik magyar gyökereihez. Ötvös Sándor a jelenlévőket biztosította arról, hogy amennyiben igény lenne egy újabb magyar csoport indítására, a magyar kormány támogatni fogja.

Az óvodamegnyitón Kosilka Jelizaveta, az óvoda igazgatója köszöntötte az egybegyűlteket, köszönetét fejezte ki a magyar kormány és a KMPSZ felé a segítségnyújtásért. Ezt követően az új óvodások versekkel készültek, amelyben már magyar versek is elhangzottak. A KMPSZ elnöke a szerződéskötést követően módszertani segédanyagot adományozott az óvodának és Irka gyermeklappal ajándékozta meg az óvodásokat.

Az óvodafejlesztési program a Magyar Kormány, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága, a Bethlen Gábor Alap és a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye és Kárpátalja Összehangolt Fejlesztési Feladatainak Kormányzati Koordinációjáért Felelős Kormánybiztosság támogatásával valósul meg.

Váradi Enikő