Régiók

Petőfi 200: Több mint ötszáz erdélyi tanuló számára szerveztek tematikus kirándulásokat az emlékév keretében

2023. december 20., 12:08 , 1190. szám

Több mint ötszáz erdélyi tanulóhoz hozta közelebb a nemzet költőjét a Petőfi Erdélye, Erdély Petőfije elnevezésű diákutaztatási program, amelyet a Kincses Kolozsvár Egyesület szervezett meg a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) szakmai partnerségével – közölték a szervezők

Tovább »

Szijjártó: Szerbia és Magyarország kapcsolata most a legjobb a történelem során

2023. december 20., 10:12 , 1190. szám

Szerbia és Magyarország kapcsolata most a legjobb a történelem során, ez jó mind a két országnak, de legfőképpen a vajdasági magyar közösségnek, amely továbbra is számíthat a kormány támogatására – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter múlt csütörtökön a szerb

Tovább »

Szerbiai választások – Pásztor Bálint: Megvalósítottuk a céljainkat

2023. december 20., 08:25 , 1190. szám

Legalább annyi szavazatot és mandátumot szereztünk, mint az előző választáson, ami azt jelenti, hogy megvalósítottuk választási céljainkat, ezért mondhatom, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség győzött – hangsúlyozta Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség megbízott elnöke vasárnap

Tovább »

Forró Krisztián marad a felvidéki magyar párt elnöke, s ő lesz a köztársaságielnök-jelöltjük is

2023. december 13., 11:47 , 1189. szám

Megerősítette pártelnöki tisztében Forró Krisztiánt a felvidéki magyar párt kongresszusa, s a párt köztársaságielnök-jelöltjének is őt választotta az eddig Szövetségnek nevezett párt legszélesebb körű döntéshozó testülete, amely egyúttal névváltoztatásról is döntött, s Magyar Szövets

Tovább »

Gulyás Gergely: A magyar–szerb kapcsolatok fenntartása miatt is fontos az erős magyar érdekképviselet Szerbiában

2023. december 13., 11:29 , 1189. szám

A helyi érdekérvényesítés mellett azért fontos, hogy erős érdekképviselete legyen a vajdasági magyarságnak, hogy továbbra is jók legyenek a magyar–szerb kapcsolatok – hangsúlyozta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter Nagybecskereken múlt pénteken.

Tovább »

Húszezer külhoni magyar óvodásnak küld karácsonyi ajándékot a Rákóczi Szövetség

2023. december 13., 11:02 , 1189. szám

Húszezer külhoni magyar óvodásnak küld karácsonyi ajándékot és 541 külhoni óvoda adventi közösségi eseményét karolja fel a magyar iskolaválasztás jegyében a Rákóczi Szövetség.

Tovább »

Terítéken a magyarországi és a külhoni magyar média helyzete a III. Kárpát-medencei Magyar Médiatalálkozón

2023. december 11., 11:50 , 1189. szám

A Kárpát-medencei magyar média jelenlegi helyzete és kilátásai, valamint a médiaszakma előtt álló megújuló kihívások szerepeltek a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága és a Magyar Nemzeti Médiaszövetség által szervezett III.

Tovább »

Petőfi 200 – Szilágyi Péter: A nemzetnek nincsenek határai

2023. november 29., 09:56 , 1187. szám

Trianonnal sem sikerült megtörni a nemzeti összetartozást, mert határai csak az országnak vannak, a nemzetnek nincsenek – mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára múlt csütörtökön Dombóváron.

Tovább »

Potápi Árpád János: A templomépítések is a közösségek megerősítését szolgálják

2023. november 29., 09:34 , 1187. szám

A templomépítések és templomfelújítások is a közösségek megerősítését szolgálják – jelentette ki Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára a felvidéki Tompán, ahol beszédet mondott az újonnan épült Assisi Szent Ferenc-templom felszentelésén múlt szombaton.

Tovább »

Magyar Levente: A vajdasági magyar közösséget az összetartó ereje segíti át a változásokon és nehézségeken

2023. november 29., 08:47 , 1187. szám

Az ember folyamatosan érzi a változások erejét és következményeit, ugyanakkor érez egyfajta változatlanságot és stabilitást is, ami abból fakad, hogy a vajdasági magyar közösségnek olyan összetartó ereje van, amely minden változáson és nehézségen átsegíti – hangsúlyozta Magyar Levente, a

Tovább »

Oldalak