Ukrajna

Szigorították a tartásdíjak behajtását

2018. február 24., 10:20 , 893. szám

A tőrvény hatályba lépése óta eltelt első 10 nap alatt az állami végrehajtók 25 ezer olyan személynek tiltották meg az ország elhagyását, akinek tartozása halmozódott fel a gyermektartásdíj fizetése terén, 21 ezret pedig megfosztottak a gépjárművek irányításának jogától.

Tovább »

A kijevi történeti intézet vezetője: Az ukrajnai lengyel emlékművek felét engedély nélkül állították fel

2018. február 23., 20:22

Ukrajnában a lengyel emlékművek felét jogsértő módon, a szükséges engedélyek beszerzése nélkül állították fel – közölte Volodimir Vjatrovics, az Ukrán Nemzeti Emlékezet Intézetének vezetője.

Tovább »

Kormányfő-helyettes: Egyelőre nem nőnek a gázárak

2018. február 23., 14:40

A jelenlegi fűtési szezonban nem fog emelkedni a gáz lakossági fogyasztói ára – jelentette ki Pavlo Rozenko kormányfő-helyettes.

Tovább »

Csernyivciben kötelezővé tették az ukrán nyelvet a szolgáltatások terén

2018. február 22., 20:13

A Csernyivci Városi Tanács február 21-i ülésén Andrij Illjuknak, a Szvoboda párt képviselőjének indítványára határozatával kötelezővé tette az ukrán nyelv használatát a szolgáltatási szférában.

Tovább »

Felmérés: Az ukránok készek elnökké választani Timosenkót

2018. február 22., 19:20

Ha most kerülne sor az elnökválasztásra, az ukrán polgárok többsége Julija Timosenkóra, a Batykivscsina párt vezetőjére adná a szavazatát, bár a győzelmet csak a második fordulóban szerezné meg az ellenzék vezéregyénisége.

Tovább »

Daniljuk elismerte, hogy az EU leállította a határátkelők korszerűsítésének finanszírozását

2018. február 22., 18:47

Az ukrán fél késlekedése és más hiányosságok miatt az Európai Unió lezárta azt a finanszírozási projektjét, amelyet nyugat-ukrajnai határátkelő állomások korszerűsítésére indított.

Tovább »

Szuprun: Csempészáru a magyar vakcina

2018. február 22., 16:57

Uljana Szuprun megbízott egészségügyi miniszter elmondása szerint Kárpátalján nagy problémák vannak a Magyarországról érkezett vakcinákkal, hiszen azok nincsenek elvámolva, csempészáruként jött be az országba, az orvosok pedig nem hajlandóak azt beadni a pácienseknek.

Tovább »

Kitiltották három évre Ukrajnából Szaakasvilit

2018. február 22., 10:53

Három évre megtiltották a beutazást Ukrajnába Miheil Szaakasvili volt odesszai kormányzónak, egykori grúz elnöknek – erősítette meg az Ukrajinszka Pravda hírportálnak szerdán Oleh Szlobogyan, az ukrán országos határőrszolgálat szóvivője.

Tovább »

A katonák körében elkövetett öngyilkosságokról beszélt a legfőbb ügyész

2018. február 21., 21:16

Hetente átlagosan 2-3 katona követ el öngyilkosságot a Donyec-medencei harci cselekmények övezetében – jelentette ki Anatolij Matyiosz ukrán katonai főügyész.

Tovább »

Kacsa lehet a határok felújításának leállításáról szóló hír?

2018. február 21., 19:20

A minap számos hírportálon olvashattunk arról, miszerint az EU leállítja a határátkelők felújítását, s nem finanszírozza tovább a munkálatokat. A hírportálok a Reuterst nevezték meg forrásnak, mely az Európai Bizottság és az ukrán kormány levelezésére hivatkozott.

Tovább »

Oldalak