Versajánló

Zelk Zoltán: Ma reggel

Ma reggel a kórház kertjében

egy hetvenhárom éves férfi

elébem állva, rám köszönt:

No, Zoltán bátyám, hogy vagyunk?

Arcába néztem, semmi, semmi,

szikes homlok, dallamtalan

és szöveg nélküli tekintet –

se vidám tájak, se romok.

Lackfi János: Követelő

Leendő partneremtől csak annyit kérek, amit férfi

a nőtől elvárhat joggal, ne dohányozzon, közönséges

a nő szájából kilógó cigaretta, az csak a cafkáknak

áll jól, nem állítom, hogy nem volt cafkákkal dolgom,

de egy olyat hosszú távra mégsem vállal be az ember,

Babits Mihály: Ájtatos párbeszéd húsvétra

Ember mondja:

Hogyan támadjak föl, Jézus, hogyha nem éltem soha?

Föltámadni csak az tud, ki élt és meghalt valaha.

Én csak sírok, és nem égek, mint a hitvány tűzifa.

Baka István: Gecsemáné

Már évek óta csak búcsúzkodom

S még mindig itt vagyok tréfálsz velem

Hogy annál jobban megalázz Uram

Te azt hiszed hogy végül elhiszem

Meg sem halok s megint nyugodtan alszom

És akkor de csak akkor ujjaid

Egyetlen pöccintésével a férgek

Petőfi Sándor: Van-e mostan olyan legény…

Van-e mostan olyan legény,

Aki fél,

Ha a mennykő jár is ott a

Fejénél?

Takarodjék el közülünk

A gyáva,

Bújjék bele a kemence

Lyukába!

Csoóri Sándor: Megszelídült a tél hangja

Megszelídült a tél hangja a fákban.

Nem csikorog már az erdő sem,

mint roskadásig megrakott parasztszekér.

Húsosodnak az ághegyek: ujjaim

fényes rokonai,

feszülnek, toporognak a márciusi

kékségben izgatottan,

Győri László: Azonosság

Olyan vagyok, mint a többiek.

Jöhet bánat vagy káröröm,

egy szikrát se különbözöm

se ebben, se abban tőletek.

Nem leszek más, amikor kitör

a tereken, a földeken

a gyűlölet, a förtelem,

a gazság, a bűn mindenkiből.

Kosztolányi Dezső: Nem szabad feledni

Hadd éljek még – hogy beteljék felettem,

     amit számomra valahol kiróttak.

     Be akarom még csukni az ajtókat.

S kinyitom az ajtót, mit elfeledtem.

Kit megbántottam, megvigasztalom majd,

     ki megbántott, azon még bosszút állok.

Áprily Lajos: Lassú szárnyon

Uram, a két szárnyam nehéz,

hozzád emelkedni ma nem mer.

Ne bilincselj meg és ne bánts

nagy súlyoddal, a félelemmel.

Te nagy völgyedben ne legyek

énekre béna, hitre gyáva.

Úgy kapaszkodjam, Kéz, beléd,

mint kicsi koromban anyámba.

Csukás István: Februári csalogató

Barlangjából medve, a tél fehér

pincéiből kijöttem vadvíz-zöldbe,

hunyorgó szememet csalja kacér

fák lenge, korai levél-kötője,

szikrázó meztelenség, ablakok

áttetsző szemérmetlensége fog

ketrecébe, hogy kapjak új erőre.