656. szám

2013. augusztus 9., 02:00, 656. szám

Kövér: A felvidéki magyarságnak nem szabad hátrálnia a jogérvényesítés útján

Az „eltökélt küzdelemben való türelemre” van szüksége a felvidéki magyarságnak, amelynek egy tapodtat sem szabad hátrálnia a jogérvényesítés útján, hanem meg kell próbálnia előre lépnie és küzdenie a neki járó jogokért – mondta Kövér László, a magyar Országgyűlés elnöke a felvidéki

Tovább »
2013. augusztus 9., 02:00, 656. szám

Fél évszázados szolgálat

Nagy József református lelkész 1931-től 1978-ban bekövetkezett haláláig szolgált Palágykomorócon, abban a XIII. századi, dombra épült templomban, amely már 438 éve a helyi református gyülekezeté.

Tovább »
Danku Nelli egyik munkájával
2013. augusztus 9., 02:00, 656. szám

„Ki a Tisza vizét issza, vágyik annak szíve vissza”

Tiszaújlak szomszédságában fekszik az írott forrásokban először 1230-ban említett Tiszabökény. A Tiszafarkasfalvával egyesített Tisza-parti település tatár pusztítást és kolerajárványt is megért már.

Tovább »
2013. augusztus 9., 02:00, 656. szám

Abacus Matematikatábor

A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) szervezésében ez év augusztus 5. és 10. között kerül megrendezésre a XVI. Abacus Matematikatábor, melyet minden esztendőben nagyszámban keresnek fel a számok világa iránt érdeklődő kárpátaljai gyermekek és középiskolás fiatalok. Tovább »
2013. augusztus 9., 02:00, 656. szám

2013. augusztus 9.

„Amikor Jézus leült a templomi persellyel szemben, nézte, hogyan dobja a pénzt a sokaság a perselybe. Sok gazdag sokat dobott bele, egy szegény özvegyasszony pedig odamenve beledobott két fillért, azaz egy krajcárt.

Tovább »
2013. augusztus 9., 02:00, 656. szám

Újra a magyarok a legjobbak!

A magyar férfivízilabda-válogatott fantasztikus védekezéssel, óriási izgalmak után 8-7-re győzött Montenegró ellen a barcelonai világbajnokság döntőjében.

Tovább »
2013. augusztus 9., 02:00, 656. szám

Három betűnyi eltérés miatt oda a nyugdíj?

„Egy hivatalnoki tévedés problémát okozott a nyugdíjam kiszámításában. A születési bizonyítványomban az apám neve »Юлиевич«-ként szerepel, a munkakönyvembe viszont hibásan »Юлійович«-ot írtak be.

Tovább »
2013. augusztus 9., 02:00, 656. szám

Hosszú Katinka világbajnok 400 vegyesen

Hosszú Katinka világbajnok lett 400 méteres vegyesúszásban a barcelonai világbajnokság zárónapján. Ugyanebben a számban Jakabos Zsuzsanna a hatodik helyen végzett.

Tovább »
2013. augusztus 9., 02:00, 656. szám

A mezei poloskák kártéteményei

A poloskák hát-has irányban lapított szúró-szívó szájszervű rovarok. A termesztett és vadon élő lágy szárú növényeken tenyésznek. A mezei poloskák legjelentősebb kártételével a szabadföldi támrendszeres uborkán találkozhatunk.

Tovább »
2013. augusztus 9., 02:00, 656. szám

Az emberfór sem volt elég a győzelemhez

Az ukrán Premier Liga 4. fordulójában az Ungvári Hoverla a Metalurg Zaporizzsját látta vendégül. Két hónapja még azt hihettük, hogy a két együttes ebben az idényben csak a másodosztályban találkozhat egymással, hiszen a tabella szerint mindkét alakulat kiesett a legjobbak közül.

Tovább »
2013. augusztus 9., 02:00, 656. szám

Elhunyt az ungvári önégető

A Karpatszkij Objektív hetilap híradása szerint elhunyt az önégető ungvári férfi, Jurij Szohanics, aki a Kárpátaljai Megyei Állami Közigazgatási Hivatal székháza előtt leöntötte magát benzinnel, és felgyújtotta önmagát.

Tovább »
2013. augusztus 9., 02:00, 656. szám

Győzött és előzött Badaló

Egy hónapnyi szünet után a 10. fordulóval folytatódott a megyei szinten vitathatatlanul legszínvonalasabbnak számító beregszászi járási labdarúgó-bajnokság.

Tovább »
2013. augusztus 9., 02:00, 656. szám

Lackó Jenő esete a cigarettás kocsival

A közelmúltban az anyaországi és a kárpátaljai sajtóban is nagy visszhangot váltott ki az ungvári Lackó Jenő esete: az egyszerűsített honosítással élt határon túli magyarok közül ugyanis ő volt az első, akitől Áder János, Magyarország köztársasági elnöke visszavonta a magyar állampo

Tovább »
2013. augusztus 9., 02:00, 656. szám

Jutalomtáborozás Zánkán

A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) a 2012–2013-as tanévben szervezett tantárgyi vetélkedők helyezettjeit idén is táborozással jutalmazta. A kárpátaljai lehetőségek mellett idén három anyaországi táborozást is szerveztek: ezek közül az utolsó augusztus 4–10. között a Zánkai Gyermek- és Ifjúsági Centrumban zajlik, ahol 110 gyerek pihenheti ki a tanulás fáradalmait.Tovább »
A KMKSZ Ungvári Középszintű Szervezete és a Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesület közös szervezésű kirándulásának résztvevői az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban.
2013. augusztus 9., 02:00, 656. szám

Ungvár–Ópusztaszer–Lakiteleki Népfőiskola

Augusztus 4–5-én Magyarországra kirándultak, s két, élményekben és ismeretekben gazdag napot töltöttek el Ópusztaszeren és Lakiteleken a KMKSZ Ungvári Középszintű Szervezetének alapszervezeti elnökei és a Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesület aktivistái.Tovább »
2013. augusztus 9., 02:00, 656. szám

VII. Ajaki Nemzetközi Lakodalmas és Hagyományőrző Fesztivál

Augusztus 1–4. között a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Ajakon immár hetedik alkalommal került megrendezésre a Nemzetközi Lakodalmas és Hagyományőrző Fesztivál.

Tovább »
2013. augusztus 9., 02:00, 656. szám

„Mérlegelni sem érdemes, hogy anyanyelvű iskolába járjon-e a gyerek”

Varga Béla a lembergi Szvit Kiadó ungvári magyar tankönyvszerkesztőségének a vezetője, a Magyar Távirati Iroda ungvári tudósítója, 1956-ban az ungvári járási Szalókán született.

Tovább »
Felújítás alatt a beregszászi magyar színház épülete
2013. augusztus 9., 02:00, 656. szám

Októberre minden felújítást befejeznek

Befejezéséhez közeledik az Európai Unió Keleti Partnerség Programjának keretében Kárpátalján végzett intézményfelújítások harmadik fázisa, tudtuk meg Magyarország Külügyminisztériuma és a Kárpátaljai Megyei Tanács által a program lebonyolításával megbízott Brenzovics Lászlótól, a KMKSZ alelnökétől, a megyei tanács költségvetési bizottságának elnökétől.Tovább »
2013. augusztus 9., 02:00, 656. szám

A Harmónia Kórus koncertje Beregszászban

Az elmúlt vasárnap Michels Antal bereg–ugocsai esperes, beregszászi plébános meghívására a Beregszászi Római Katolikus Egyházközségbe látogatott a magyarországi Szany község Harmónia Kórusa, mely nagy sikerű egyházzenei koncerttel örvendeztette meg a híveket.

Tovább »
2013. augusztus 9., 02:00, 656. szám

Freskó a vakolat alatt

Sokszor az egyszerű dolgok mögött rejtőznek az igazi szépségek. Jó példa erre a nagybégányi református templom esete, ahol a vakolat alatt egy több száz éves, még a reformáció előtt festett freskó rejtőzött hosszú ideig.

Tovább »
2013. augusztus 9., 02:00, 656. szám

Szép magyar nyelvünk

Egyik előző lapszámunkban olvashattak olvasóink Kárpátalja magyar nyelvhasználatáról, a megyénkben található néhány nyelvjárásszigetről, különleges nyelvhasználatáról ismert településről. Ezek sorát most Nagydobronnyal, Salánkkal és Aknaszlatinával folytatjuk.

Tovább »
2013. augusztus 9., 02:00, 656. szám

Moszkvából nézvést nyertünk

Ez év júliusának elején az Orosz Stratégiai Kutatások Intézete (RISZI) gyakorlatilag a pravoszláv értékek és a Moszkvához fűződő szomszédsági kapcsolatok elárulásával vádolta meg az ukrán elnököt.

Tovább »
2013. augusztus 9., 02:00, 656. szám

„Őrzői vagyunk még ezeréves lángnak”

A KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének több alapszervezete döntött úgy, hogy idén nyáron felkeresik Kárpátalja nevezetes történelmi emlékhelyeit, turisztikai nevezetességeit.Tovább »
2013. augusztus 9., 02:00, 656. szám

Az MSZP beszállt Janukovicsék mellé a Timosenko elleni manőverekbe

Az Európai Parlament képviselője egy órán át győzködte Julija Timosenkót arról, hogy az ő egyéni sorsa nem lehet akadálya a „fényes jövő építésének”.

Tovább »
2013. augusztus 9., 02:00, 656. szám

Halálra égett egy benzinszállító vezetője

Ungváron szörnyethalt egy járművezető, miután lefejtés közben kigyulladt a tartálykocsija.

Tovább »
2013. augusztus 9., 02:00, 656. szám

Hűbelebalázs politikusok, életbe léptethetetlen szabályozás

Legutóbbi lapszámunkban tájékoztattuk az olvasókat, miszerint augusztus 1-jén érvénybe lépnek azok az új szabályok, melyek értelmében csak hivatalos bizonyítvánnyal rendelkező becsüsök állapíthatták volna meg az ingatlanok értékét, 150 ezer hrivnyás vételár fölött pedig bevezették v

Tovább »
2013. augusztus 9., 02:00, 656. szám

Cipőjét is hátrahagyva menekült a cigicsempész

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőrei mintegy 5 millió forint értékű adójegy nélküli cigarettát foglaltak le egy személygépkocsiban Nyíregyházán.

Tovább »
2013. augusztus 9., 02:00, 656. szám

Az óvodás gyermekek magyar iskolába való beíratásáról

Több éve fut a „Szülőföldön magyarul” program, amelyet oktatási-nevelési támogatásként szoktunk emlegetni. A program alapvetően ahhoz kíván hozzájárulni, hogy minél vonzóbbá tegye a magyar oktatási intézményeket a szülők számára.

Tovább »
Kaliska Jenő
2013. augusztus 9., 02:00, 656. szám

Aki részt vett az Árpád-vonal építésében

A Magyar Királyi Honvédség védelmi rendszereként – a terepviszonyok kihasználásával – 1940–44 között kiépült a Kárpátokban az országhatárt keletről védelmező Árpád-vonal.

Tovább »
Az emlékmű Kucinék gyújtogatása után
2013. augusztus 9., 02:00, 656. szám

Kucin, a „vereckei gyújtogató” a HVG-ben

A magyarországi balliberális sajtó zászlóshajójának számító Heti Világgazdaság (HVG) című lap augusztus 3-i számában jelent meg egy fölöttébb „érdekes” interjú Oleh Kucin kárpátaljai politikussal, az ukrán Szvoboda párt kárpátaljai szervezetének egyik vezetőjével Németh András tollából. Azzal az Oleh Kucinnal, aki két társával felgyújtotta a vereckei honfoglalási emlékművet, és akit ezért a bíróság jogerősen bűnösnek ismert el, csak kiskorú gyermekeire való tekintettel amnesztiában részesítette.Tovább »
2013. augusztus 9., 02:00, 656. szám

Márai Sándor: Hitvallás

S így lassan mégis elmaradtam

És gombjaim is leszakadnak.

Poros és kócos rendbe raktam

Emlékét a régi szavaknak.

Lehet, hogy egy hibát csináltam,

Üzentek, s éppen lusta voltam.

Autóztam tán, vagy udvaroltam,

Tovább »
2013. augusztus 9., 02:00, 656. szám

Tőkés: A védhatalmi státus nem jelentené Románia határainak megkérdőjelezését

Magyarország védhatalmi státusa Erdély felett nem jelentené Románia határainak megkérdőjelezését – mutatott rá Tőkés László európai parlamenti képviselő az MTI-hez eljuttatott nyilatkozatában, amellyel Victor Ponta román kormányfő bírálatára reagált.

Tovább »
2013. augusztus 9., 02:00, 656. szám

A számítógépezés és a szem

Munkámból kifolyólag sokat számítógépezem. Azt hallottam viszont, hogy ez negatív hatással lehet a szemre, s nem egyszer magam is érzem, hogy elfárad a szemem, illetve a sok számítógépezés után elmosódottabban látom a körvonalakat.

Tovább »