787. szám

2016. február 10., 11:50, 787. szám

A reformátor ment – Kononenko maradt

Rövid, de annál látványosabb politikai válság szemtanúi lehettünk az elmúlt napokban, holott nem történt egyéb, mint hogy távozott egy miniszter a kormányból.

Tovább »
2016. február 10., 11:45, 787. szám

A parlament szubvenciót szavazott meg a szakképzés támogatására

Ukrajna Legfelsőbb Tanácsa módosította a költségvetési törvényt a szakképző intézmények finanszírozásának biztosítására. A módosító indítványt 305 honatya szavazta meg – jelentette az Ekonomicsna Pravda.

Tovább »
2016. február 10., 11:39, 787. szám

El kell döntenünk, mik a prioritások

2015 őszén a választások után újonnan felállt Beregszászi Polgármesteri Hivatal megkezdte városmegújító munkáját, amelynek eredményeképpen több utcában kicserélték az öreg vízvezetékrendszer csőhálózatát, valamint a református templom melletti parkoló részben sétánnyá változott. Most, hogy átléptünk a következő évbe, remény szerint nem áll meg a munka.

Tovább »
2016. február 10., 11:36, 787. szám

Kárpátaljáról – röviden

Beregszászban az olasz termelésvezető feljelentette a varrónőt, aki arcul ütötte. A Zakarpattya Online a rendőrségi beszámolóra hivatkozva azt írja, hogy a 42 éves olasz állampolgárságú hölgy február 4-én tett bejelentést a beregszászi rendőrőrsön a történtekről.

Tovább »
2016. február 10., 11:30, 787. szám

Támogatás egy beregszászi családnak

A rászoruló kárpátaljai sorstársaik megsegítésére indított adománygyűjtési akciót a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége (SINOSZ) Magyarországon és külföldön.

Tovább »
2016. február 10., 11:26, 787. szám

Idén is elindul a csíksomlyói búcsúba a Boldogasszony zarándokvonat

Az idén is útra kel a Boldogasszony zarándokvonat a csíksomlyói búcsúba a MÁV-Start Zrt. és a Misszió Tours együttműködésében – jelentették be múlt csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.

Tovább »
2016. február 10., 11:25, 787. szám

Szlovákiai választás: hét párt kerülne a parlamentbe, köztük az MKP és a Most–Híd is

A Robert Fico vezette Irány–Szociáldemokrácia (Smer-SD) nyerné a márciusban esedékes szlovákiai parlamenti választást, amelyen hét párt kerülne a pozsonyi törvényhozásba, köztük a Berényi József vezette Magyar Közösség Pártja (MKP) és a Bugár Béla vezette Most–Híd vegyespárt is – derült ki az MVK közvélemény-kutató ügynökség felméréséből, melynek eredményeit a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség ismertette múlt csütörtökön.

Tovább »
2016. február 10., 11:23, 787. szám

Az RMDSZ és a MIÉRT részt vállalna a külhoni fiatal vállalkozók éve program erdélyi lebonyolításában

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a – vele együttműködő szervezeteket tömörítő – Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) üdvözli A külhoni fiatal magyar vállalkozók éve programot, amelyet a budapesti kormány hirdetett meg, és hozzájárulna ennek hatékony lebonyolításához – közölte múlt szerdán a szövetség hírlevele Geréd Imrét, az RMDSZ ifjúságért felelős ügyvezető alelnökét idézve.

Tovább »
2016. február 10., 11:20, 787. szám

Lakodalom a beregszászi cserkészek házatáján

Hét országra szóló lakodalommal zárult a Beregszászi 4. Számú Bendász István Cserkészcsapat számára az idei farsangi időszak.

Tovább »
2016. február 10., 11:13, 787. szám

Imre Ádám Építők c. kiállítása a Rákóczi-főiskolán

„Volt egyszer egy ember, aki az ő háza udvarán oszlopot épített az ő Istenének” – szóltak Wass Albert szavai Imre Ádám Építők című kiállításának megnyitóján, amely a Pro Cultura Subcarpathica jóvoltából valósult meg a Rákóczi-főiskola Gross Arnold termében. Az idézett sor tökéletesen illeszkedik Imre Ádám ars poeticájához. Műveit – elmondása szerint is – átjárja önmaga és Isten, Krisztus keresése; oszlopok azok, amelyeket Istennek állított művészetének vászonudvarán.

Tovább »
2016. február 10., 11:05, 787. szám

Ki lép a helyükre?

Hogy mekkora szükségünk van a járási kórházak orvosaira és nővéreire, azt csak akkor mérhetjük fel igazán, ha elveszítjük egészségünket, és akár járóbeteg-rendelés keretében, akár valamelyik kórházi osztályra befeküdve rászorulunk a gyógyítók és a kórházi személyzet segítségnyújtására.

Tovább »
2016. február 10., 10:52, 787. szám

Ferenc pápa videoüzenete az 51. Eucharisztikus Világkongresszus lezárására

„Nagyon időszerű az eucharisztikus kongresszus témája: A bennetek élő Krisztus a mi eljövendő dicsőségbe vetett reményünk. Arra emlékeztet minket, hogy a feltámadt Jézus mindig él és jelen van egyházában, főként az Eucharisztiában, testének és vérének szentségében.

Tovább »
Erdei János – taxija mellett
2016. február 10., 10:49, 787. szám

Egy nem hétköznapi taxis a Vérke-parti városból

Erdei János, a beregszászi Star Taxi vállalat gépkocsivezetője nem átlagos taxis. Eddigi élete során számtalan helyzetben kipróbálta már magát. Szakközépiskolai évei alatt műkedvelő együttesben zenélt.

Tovább »
2016. február 10., 10:47, 787. szám

A Munkácsi Szent István Líceum felvételt hirdet a 2016/2017-es tanévre a 8., 9. és 10. osztályba

Szakirányunk a számítástechnika és az angol, illetve német nyelv, melyeket a két felső osztályban emelt óraszámban tanítunk

Tovább »
2016. február 10., 10:45, 787. szám

„Meleg szívvel” az étkeztetés javításáért

Február 6-án vette kezdetét a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola által az intézmény támogatásával és annak bázisán elindított konyhaikisegítő- és szakácsképzés. Dr. Orosz Ildikó, a főiskola rektora a képzés megnyitóján hangsúlyozta, hogy az a beregszászi szolgáltatások színvonalának javítását és az egészséges, modern gyermekétkeztetést szolgálja.

Tovább »
2016. február 10., 10:40, 787. szám

Különdíjas lett a Beregszászi járás csapata

Százegy csapat versengett az idei elismerésekért a 6. Komlói Nemzetközi Kol­bász­töltő Fesztiválon. A kom­lói Szent Borbála Ott­hon munkatársai nyerték a fesztivál nagydíját, a kárpátaljai csapat különdíjas lett.

Tovább »
2016. február 10., 10:32, 787. szám

Áprily Lajos: Lassú szárnyon

Uram, a két szárnyam nehéz,

hozzád emelkedni ma nem mer.

Ne bilincselj meg és ne bánts

nagy súlyoddal, a félelemmel.

 

Te nagy völgyedben ne legyek

énekre béna, hitre gyáva.

Úgy kapaszkodjam, Kéz, beléd,

mint kicsi koromban anyámba.

Tovább »
2016. február 10., 10:29, 787. szám

Az egyik kedvezményezett a Derceni Református Egyházközség

Harmadik alkalommal rendezték meg a Székely Bált pénteken Budapesten.

Tovább »
2016. február 10., 10:24, 787. szám

Meddig húzódhat egy per?

„Két éve nyugdíjba mentem. A Nyugdíjalap kezdetben rendesen fizette a nyugdíjamat, de azután megtagadták a fizetést. A bíróságon megnyertem a pert, de a Nyugdíjalap fellebbezett, és immár hetek óta hiába várom, hogy történjen valami. Meddig húzódhat még az ügy? Hová fordulhatnék a fellebbviteli bíróságon kívül?”

Tovább »
2016. február 10., 10:23, 787. szám

Mire jó a megbízólevél?

„Nagybátyám, aki elköltözött Kárpátaljáról, rám bízta a háza eladását, erről megbízólevelet is kiállítottak a számomra. Mostanság azonban meglehetősen nehéz eladni mifelénk egy házat, ezért arra gondoltam, hogy addig is, amíg találok rá vevőt, bérbe adom az ingatlant. Megtehetem ezt a megbízólevelem alapján?”

Tovább »
2016. február 10., 10:22, 787. szám

A lakcímnek semmi köze a tu­laj­donjoghoz

„Édesanyámat egy nagyobb összeg megfizetésére kötelezték, amellyel nem rendelkezik. Nemrég megjelentek a bírósági végrehajtók abban a házban, ahol él, és leltárba vették az ott talált tulajdontárgyakat, holott a ház nem az övé, csak ott rendelkezik propiszkával (kötelező lakcímbejelentéssel – a szerk.). Törvényesen jártak el? Tartani kell attól, hogy tartozása miatt lefoglalják azok házát, vagyonát, akik idős korára befogadták őt?”

Tovább »
2016. február 10., 10:18, 787. szám

A szőlő tavaszi metszése 2.

A szőlő alakító metszéséről, a metszés alapszabályairól előző heti cikkemben írtam. Most a fajták különböző terhelését és a metszésmódokat fogjuk sorra venni.

Tovább »
2016. február 10., 09:54, 787. szám

Több betegség tünete: a sárgaság

A sárgaságról, vagyis a bőr és a nyálkahártyák sárgás elszíneződéséről tudnunk kell, hogy nem betegség, hanem különböző megbetegedések tünete. De milyen kórok szimptómája lehet, és mi váltja ki a jellegzetes sárgás elszíneződést? A kérdésekre dr.

Tovább »
2016. február 10., 09:52, 787. szám

Keresztény gyökerekből

Évfordulók, jeles események, születések és halálozások egyaránt kötődnek február havának 14. napjához, ám ezekről valamiért jóval kevesebb szó esik, mint a szerelmesek ünnepéről.

Tovább »
2016. február 10., 09:50, 787. szám

Vereséggel kezdett a téli kupában a bajnoki címvédő

Meglepetéssel kezdődött a labdarúgó téli kupa küzdelemsorozata a Beregszászi járásban, ugyanis a bajnoki címvédő Badaló együttese vereséggel kezdett a nyitányon.

Tovább »
2016. február 10., 09:49, 787. szám

Kevés gól és bajnokverés a megyei téli kupa rajtján

Négy helyszínen 17 csapat részvételével rajtolt a megyei labdarúgó téli kupa küzdelemsorozata.

Tovább »
2016. február 10., 09:48, 787. szám

Nagy a titkolózás az Ungvári Hoverlánál

Korábban már hírt adtunk róla, hogy az élvonal csapatai közül a kieső, 13. helyen telelő Ungvári Hoverla kezdte meg a legkésőbb a felkészülést a március 5-én folytatódó bajnoki idényre.

Tovább »
2016. február 9., 19:00, 787. szám

Ukrajnában 246-ra nőtt az influenzajárvány halálos áldozatainak száma

Ukrajnában már 246-an haltak meg a járványidény kezdete óta influenzafertőzés következtében, köztük három 17 évesnél fiatalabb gyermek – közölte kedden az Egészségügyi Minisztérium sajtószolgálata nyomán az UNIAN hírügynökség.

Tovább »
2016. február 9., 16:12, 787. szám

A kárpátaljai Eurocar futószalagjáról gördült le mind a 224 januárban Ukrajnában gyártott személygépkocsi

Az ukrajnai járműgyártók egyesülete, az Ukravtoprom előzetes adatai szerint az elmúlt hónap során 293 „közúti közlekedési eszközt” gyártottak az országban, ami 17 százalékkal kevesebb, mint az előző esztendő azonos időszakában.

Tovább »
2016. február 8., 17:31, 787. szám

Firszov kilépett a BPP frakciójából Kononenko miatt

Jehor Firszov parlamenti képviselő az Ukrajinszka Pravda portálon vezetett blogjában bejelentette kilépését a Petro Porosenko Blokkja (BPP) párt parlamenti frakciójából.

Tovább »
2016. február 8., 16:53, 787. szám

A megszállás után az SZBU munkatársainak csak 10 százaléka hagyta el a Krímet

Miután az Orosz Föderáció megszállta a Krímet, az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) 2,3 ezer ottani munkatársából mindössze 215, azaz 10 százalék hagyta el a félszigetet – közölte Szerhij Pasinszkij, a Legfelsőbb Tanács nemzetbiztonsági bizottságának elnöke a testület ülésén az U

Tovább »
2016. február 6., 12:22, 787. szám

Dán külügyminiszter: Az Oroszország elleni EU-s szankciók fenntartása az ukrán reformoktól függ

Alááshatja az Európai Uniónak az Orosz Föderációval szembeni szankciós politikáját, amennyiben nem lesz hatékony Ukrajnában a „minszki megállapodásokkal” összefüggő reformok megvalósítása – jelentette ki Kristian Jensen dán külügyminiszter a Reutersnek adott interjújában, me

Tovább »
2016. február 6., 12:00, 787. szám

Tavaly majd minden ötödik ukrán adott kenőpénzt

Majd minden ötödik ukrán polgár kénytelen volt tavaly kenőpénzt fizetni vagy ajándékot adni valamilyen kérdés rendezése érdekében – jelentette az Ukrajinszka Pravda a Rejting szociológiai csoport felmérését ismertetve.

Tovább »
2016. február 4., 15:59, 787. szám

Az ukránok 70 százaléka támogatja Jacenyuk menesztését a kormány éléről

Arszenyij Jacenyuk miniszterelnök lemondását immár a lakosság 70 százaléka támogatja, miközben a távozását kívánók aránya 2015 októberében még csak 60 százalék volt – derül ki a Rejting szociológiai csoport által végzett felmérésből, melyet az UNIAN hírügynökség ismertet.

Tovább »