837. szám

Zán Fábián Sándort, a Kárpátaljai Református Egyház püspöke
2017. január 29., 16:06, 837. szám

„Mi az Isten ügye mellett vagyunk, és az Isten ott van mellettünk...”

Az idén 500. évfordulóját ünneplő reformáció sorsdöntő hatást gyakorolt a világ történelmére. A megújulást, változást hirdető eszme nemcsak a vallási felfogásban, de gazdasági, kulturális, oktatási téren is hatalmas változásokat, fejlődést indított el. 

Tovább »
2017. január 29., 13:54, 837. szám

Ukrajnai viszonylatban is drága a kenyér Kárpátalján

Közel négy hrivnya a különbség a kenyér árában az ország keleti és nyugati része között – írja összeállításában a mukachevo.net. 

Tovább »
2017. január 29., 12:49, 837. szám

A Nagyberegi Református Líceum felvételt hirdet a 2017/2018-as tanévre

A Nagyberegi Református Líceum azon diákok jelentkezését várja, akik 2017-ben fejezik be az általános iskola 7., 8. vagy 9. osztályát. 

Tovább »
2017. január 29., 09:58, 837. szám

Miről dönthet az Európai Bíróság?

„Napjainkban egyre többet hallani és olvasni róla, hogy amennyiben az ukrajnai bíróságok nem szolgáltatnak igazságot a polgárnak, bárki fordulhat jogorvoslatért az Európai Bírósághoz. Évek óta pereskedünk volt kollégámmal egy szabadalom miatt, s mivel az ukrajnai bíróságok láthatóan nem képesek eldönteni a vitánkat, fontolgatom, hogy az Európai Bírósághoz fordulok. Illetékes ügyemben a strasbourgi bíróság?” 

Tovább »
2017. január 29., 08:07, 837. szám

Vasárnapi üzenet: 2017. január 29.

Kedves Testvéreim! Szinte naponta értesülünk olyan eseményekről, tragédiákról, melyek következtében emberi életek esnek áldozatul. Mégis úgy érzem, hogy most mindnyájunkat személyesen az a tragédia érintett meg, amely az elmúlt napokban a buszbalesetet szenvedett magyarországi diákokkal és tanárokkal történt. 

Tovább »
2017. január 28., 10:48, 837. szám

Szélerőművek épülhetnek Kárpátalján

Szélerőművek megépítésének lehetőségéről tárgyaltak Kárpátalján a török Enisolar energy cég képviselői Hennagyij Moszkal megyei kormányzóval. 

Tovább »
Anton Kissze, Axel E. Fischer és Brenzovics László
2017. január 26., 12:44, 837. szám

Brenzovics László Strasbourgban

Brenzovics László parlamenti képviselő, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke, valamint Anton Kissze parlamenti képviselő, az Ukrajnai Bolgárok Szövetségének elnöke kedden Strasbourgban találkozott Axel E. Fischerrel, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése néppárti képviselőcsoportjának vezetőjével.

Tovább »
2017. január 25., 17:55, 837. szám

Közel 4000 csomag cigarettát „fogtak” a határőrök az ukrán–román határon

Az eset hétfőn reggel történt a rahói járási Terebesfejérpatak (Gyilove) közelében – jelentette a Zakarpattya Online.

Tovább »
2017. január 25., 15:49, 837. szám

A „KMKSZ” Jótékonysági Alapítvány közleménye

Az oktatási-nevelési támogatás iránti pályázatokat 2017. január 31. és 2017. március 17. között nyújthatják be az érintettek a helyi megbízottaknál.

Tovább »
2017. január 25., 15:01, 837. szám

A kultúrát személyes életünkkel teremtjük

A hagyományoknak megfelelően színházi előadással méltatta a magyar kultúra napját Kárpátalja magyarsága Ungváron, a Kárpátaljai Megyei Ukrán Zenei-Drámai Színházban. A KMKSZ által szervezett előadáson a beregszászi Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház társulata a magyar kultúra ünnepét követő napon, január 23-án Zelei Miklós Hubertusz című, az 1956-os magyar forradalmat és az azt követő kommunista diktatúra által teremtett abszurd világot bemutató drámáját mutatta be

Tovább »
2017. január 25., 13:01, 837. szám

„A himnuszból mindenki őriz lelkében egy sort, egy töredéket, egy dallamot”

„194 évvel ezelőtt írta le Kölcsey Ferenc Himnuszunk szövegét, amely Erkel Ferenc zenéjével együtt méltán lett nemzetünk imája” – mondta Szántó Edit, a KMKSZ Bátyúi Alapszervezetének elnöke, majd arra kérte a helyi középiskola dísztermét megtöltő, legfiatalabb ünnepünket, a magyar kultúra napját méltató közönséget, hogy énekeljék el a Himnuszt.

Tovább »
2017. január 25., 12:46, 837. szám

Ötven kolozsvári civil szervezet a magyar művészeti oktatás védelmében

A Kincses Kolozsvár Egyesület kezdeményezésére ötven kolozsvári magyar civil szervezet fogalmazott meg közös állásfoglalást az Apáczai Csere János Gimnázium művészeti tagozatának védelmében.

Tovább »
2017. január 25., 12:43, 837. szám

Szili Katalin: A huszonnegyedik órában vagyunk az autonómia létrehozásához

A huszonnegyedik órában vagyunk a Kárpát-medencei magyar autonómiák megteremtéséhez; ha néhány éven belül nem készülnek el ennek koncepciói, történelmi lehetőséget veszítünk el.

Tovább »
2017. január 25., 12:40, 837. szám

A magyar kultúra napja: Kolozsváron átadták az Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért díjakat

Kolozsváron a magyar kultúra napja alkalmából tartott ünnepség keretében adták át vasárnap este az Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért díjakat. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség által alapított elismerést Márton Evelin író, Berszán Zsolt képzőművész és Csíky Boldizsár Tamás zongoraművész kapta.

Tovább »
2017. január 25., 12:35, 837. szám

A magyar kultúra napja: A Csemadok országos rendezvényén átadták a szervezet díjait

Átadták a díjazottaknak a Csemadok 2016-os elismeréseit – a felvidéki magyarság legnagyobb kulturális-közéleti szervezetének – a magyar kultúra napja alkalmából tartott országos rendezvényén Galántán vasárnap.

Tovább »
2017. január 25., 12:10, 837. szám

A magyar kultúra napját méltatta a KMKSZ Beregszászi Alapszervezete

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Beregszászi Alapszervezete január 22-én, vasárnap, a beregszászi Kölcsey Ferenc-emléktáblánál méltatta a magyar kultúra napját.

Tovább »
2017. január 25., 11:56, 837. szám

Szuper Levente és a Magyar Jégkorongszövetség képviselői Beregszászban

Január 23-án a Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnázium meghívására – valójában az intézmény egy diákjának ötlete alapján – Beregszászba látogatott a Magyar Jégkorongszövetség egy kisebb delegációja, élén Kovács Zoltán főtitkárral és Szuper Levente profi jégkorongozó kapussal.

Tovább »
2017. január 25., 11:37, 837. szám

Rendhagyó kiállítás az ungvári skanzenben

A magyar kultúra napja kapcsán január 20-án a Kárpát-medence népeinek és nemzetiségeinek viseleteit bemutató kiállítás nyílt a Kárpátaljai Megyei Néprajzi Múzeum (ungvári skanzen) kiállítótermében. A kiállítás a Kárpátaljai Megyei Állami Közigazgatási Hivatal Kulturális Főosztályának és a miskolci Herman Ottó Múzeumnak az együttműködéséből jött létre Magyarország Ungvári Főkonzulátusának segítségével.

Tovább »
2017. január 25., 10:46, 837. szám

Formát öltött szépség, igazság, jóság

„Világosítsd meg lelkemet és a te szolgádét, irányítsd kezét, hogy a te vonásaidat, mint a boldogságos Szűzét és Szentjeidet – egyházad békéjére és dicsőségére tökéletes módon ábrázolhassa” – ezzel az imádsággal vette kezdetét január 18-án a Görögkatolikus Ifjúsági Szervezet (GISZ) által most ötödik alkalommal megrendezett ikonfestő lelkigyakorlat.

Tovább »
2017. január 25., 10:41, 837. szám

Kosztolányi Dezső: Fejtörő felnőtteknek

Tudod-e, ez mi?

Jó torna eszednek:

asztalt terítenek,

asztalt leszednek.

 

Haladnak az utcán,

feküsznek az ágyon,

mint pille cikázik

fejükben az álom.

 

Karjuk követ, ércet

izzadva vonszol,

Tovább »
2017. január 25., 10:30, 837. szám

Az életre keltett hagyományok továbbadói

A tiszapéterfalvai Kokas Banda 2006 szeptemberében alakult népzenei örökségünk, népdalkincsünk megőrzésének, népszerűsítésének és továbbadásának céljából.

Tovább »
2017. január 25., 10:25, 837. szám

Ungváron és Beregszászban is megemlékeztek a veronai buszbaleset áldozatairól

Vasárnap virágokat helyeztek el és mécseseket gyújtottak Magyarország Ungvári Főkonzultusának és Beregszászi Konzulátusának épülete előtt a veronai buszbaleset áldozataira emlékezők.

Tovább »
2017. január 25., 10:02, 837. szám

Ki felel a jeges járdákért?

„Az elmúlt napokban rendkívül sok gondot okozott váro­sunk­ban az útra fagyott hólé. Idős szomszédom a lábát törte, amikor kimerészkedett az utcára, mert elfogyott a kenyere. Engem is félelem töltött el, valahányszor el kellett jutnom a lakásunktól a buszmegállóig. Ki viseli a felelősséget a tisztítatlan járdák okozta sérülésekért? Mit tehet, aki megsérült?”

Tovább »
2017. január 25., 09:52, 837. szám

Termesszünk rozmaringot!

A fűszernövények nagy részéhez hasonlóan a rozmaring is a Földközi-tenger körüli európai és afrikai országokból származik.

Tovább »
2017. január 25., 09:26, 837. szám

„Fontos, hogy a kultúra napját kultúrával ünnepeljük”

Gogola Zoltán beregszászi festőművész kiállításának megnyitójával egybekötve méltatta a magyar kultúra napját a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) a Pásztor Ferenc közösségi házban január 22-én.

Tovább »
2017. január 25., 09:11, 837. szám

A Halicsankával hangol a nemzetközi kupára a Kárpáti

Korábban már hírt adtunk róla, hogy a két csapat közös megállapodásának értelmében, mindkét párharcot Svájcban vívja egymással a női Challange-kupában az Ungvári Kárpáti és az LK Zug együttese február 11-én és 12-én.

Tovább »
Itt magyarul is – ma még lehet
2017. január 23., 16:36, 837. szám

Korlátoznák a kisebbségek anyanyelvhasználatát

Nem csitulnak a viták az Ukrajna államnyelvéről a parlamentnek benyújtott törvénytervezetek körül, melyek egyike jelentősen korlátozná a nemzetiségi kisebbségek, köztük a kárpátaljai magyarság nyelvhasználati jogait is.

Tovább »
2017. január 23., 09:25, 837. szám

Merénylet készült Anton Herascsenko képviselő ellen

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) által megakadályozott merényletkísérlet célpontja Anton Herascsenko, a Narodnij Front párt parlamenti képviselője volt – közölte Facebook-oldalán Zorjan Skirjak, a belügyminiszter tanácsadója.

Tovább »
2017. január 20., 21:50, 837. szám

Újévköszöntő bál a Rákóczi-főiskolán

Minden magyar felelős minden magyarért – Szabó Dezső író gondolatának szellemében szerveződött újra három éve a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ifjúsági Szervezete (KMKSZ ISZ).

Tovább »
2017. január 19., 16:22, 837. szám

Novemberben 16,1 ezer fővel csökkent a lakosság

Ukrajna tényleges lakossága (a megszállt Krímet és a terrorellenes művelet övezetének egy részét nem számítva) a 2016.

Tovább »
2017. január 19., 15:41, 837. szám

Dulakodás a Lembergi Városi Tanácsban

Verekedés tört ki a Lembergi (Lviv) Városi Tanács csütörtöki ülése után a városházán amiatt, hogy a képviselők elhatározták, a település minden kerületében hulladékpréselő gépsort állítanak üzembe – jelentette a zik.ua.

Tovább »
2017. január 19., 10:36, 837. szám

Munkácsi lövöldözés: egy sértettel kevesebb

A Pravij Szektor négy, a 2015. júliusi munkácsi lövöldözés kapcsán terrorizmussal vádolt fegyveresének ügyvédje, Roman Buhtojarov az Ukrinformnak nyilatkozva elmondta, hogy egyik sértett sem fogalmazott meg követelést a vádlottakkal szemben a bírósági tárgyalás szerdai napján.

Tovább »
2017. január 18., 16:46, 837. szám

Új ünnep Ukrajnában

Az Ukrán Önkéntesek Napját az ország március 14-én első alkalommal fogja ünnepelni. A jelentős napot a háborúban részt vevő katonák tiszteletére vezette be az ukrán parlament.

Tovább »
2017. január 18., 16:14, 837. szám

A szavazási eredmények internetes továbbításának lehetőségét vetette fel a CVK elnöke

A következő parlamenti választásokat nagy valószínűséggel ismét a vegyes választási rendszer alapján rendezik meg, de lehetséges volna teljes egészében komputerizálni a szavazatszámlálás eredményeinek továbbítását – közölte Mihajlo Ohendovszkij, a Központi Választási Bizottság elnöke.

Tovább »
2017. január 18., 14:17, 837. szám

A parlament meg akarja tiltani a fakitermelést az őserdők területén

Ukrajna Legfelső Tanácsa keddi ülésén elfogadta első olvasatban a 4480. számú, Ukrajna bizonyos, az erdők védelmére vonatkozó jogszabályainak módosításáról a Kárpátok védelmére és fenntartható fejlődésére vonatkozó keretegyezménnyel összhangban című törvénytervezetet.

Tovább »
2017. január 18., 13:47, 837. szám

Nőtt a munkanélküliség decemberben

Ukrajnában (a megszállt területeket és a terrorellenes művelet övezetének egy részét nem számítva) 2016 decemberében valamelyest nőtt a munkanélküliség az előző hónaphoz képest, s 1,5%-ot tett ki.

Tovább »