Versajánló

Ady Endre: Jóság síró vágya

Meleg karokban melegedni,

Falni suttogó, drága szókat,
Jutalmazókat, csókolókat:
Milyen jó volna jónak lenni.

Buzgóságban sosem lohadni,
Semmit se kérni, el se venni,
Nagy hűséggel mindent szeretni:
Milyen jó volna mindig adni.

Szabó Lőrinc: Országok és évezredek

Könyvek, széthurcoltatok a világ

minden részébe! Óh, hány agyon át,

hány lelken át, poklokon-egeken,

hányszor és hová, s mily szeszélyesen,

vittetek! Formát és gondolatot,

tükröt elém hányat tartottatok,

s mily sokfélét, mutatni, mennyivel

Pilinszky János: Zsoltár

Aki több napos éhezés után

kenyérre gondol:
valódi kenyérre gondol.

Aki egy kínzókamra mélyén
gyengédségre áhítozik:
valódi gyengédségre vágyik.

S aki egy vánkosra borulva
nem érzi magát egyedül:
valóban nincsen egyedül.

Csoóri Sándor: Földközelben

De jó, hogy lent maradtam,

orgonák, füvek egyszinten veletek,

eljár ide a szél közétek,

eljár az eső.

Talán már gép lettem volna rég,

ha följebb török,

farsangi műmosoly a felhők alatt,

madárban súlyos mélabú.

Szentmihályi Szabó Péter: Térdre, magyar!

Megfojtanak, megfojtanak,

kígyóznak, mint a szennypatak,

sziszegve szólnak szép szavak:

hiszen szabad vagy, ó, szabad!

Te választottál engemet,

te bamba, arctalan tömeg,

elszívom lassan életed,

nem lesz házad, se gyermeked,

Tóth Bálint: Karddá lett karral

Sinkovits Imrének

Íme, láttalak Keplerként, Dantonként,

és hallottam, hangodon szól az Úr,

és azt, hogy dörögsz bolygó néped előtt,

ahol a Sinai csipkebokra gyúl,

és átéreztem, magad marcangolva

hogy sóvárgod a tiltott koronát,

Szabó Magda: Valóban

Mi van fejünk felett?

Mi van? Micsoda jel?

A tavasz puha szája

csak sír, és nem felel,

és nem felel a nappal,

és nem felel az éj, –

de hallgat-e valóban,

aki csak nem beszél?

Arany János: Intés

Jó költőktül azt tanultam

   S adom intésül neked:

Sose fáradj, sok cifrával

   Elborítni éneked!

Szólj erővel, és nevezd meg

   Ön nevén a gyermeket;

Szólj gyöngéden, hol az illik, –

   S ne keríts nagy feneket.

Kányádi Sándor: Októberi lakoma

Sárguló, ritkuló lombú fák,
üresen ásító fészkek.
A fák alatt egy kis legény
vidáman fütyörészget.

Almát tallózgat, lomb között
lapító almát, körtét.
(Kár, hogy a dióágakat
a verők összetörték.)

Kaffka Margit: A te színed előtt

Az én két fáradt asszonykezem

Hogy milyen lágy, amikor simogat,

Mily enyhén tárul, amikor ad:

Terajtad ösmerte meg.

– Köszönöm neked a két kezemet!

Szemem, a bágyadt, bús tükröző

(Áldott csoda ez!) sorsodba nézett;