Versajánló

Weöres Sándor: Balaton

A habokon

visz ladikom

csillámfodor

a Balaton.

Petőfi Sándor: A bokor a viharhoz

Lombjaim árnyékát szét ne zilálja dühöd!

Szentegyház vagyok én, e fészek bennem az oltár,

És ezen oltárnak papja a kis csalogány.

Csoóri Sándor: Szeptemberi nők

Megint túl sok nő kószál az utcán,

megint túl sok nő kószál szívemben –

Kövek közül néznek rám a rózsák

világvégi nagy ijedelemben.

Aranyszájú szeptember a dombon,

kiáltani kéne most a nőknek:

vessék le a felhőket magukról,

Szabó Lőrinc: A becsi iskolakönyvtár

A szomszéd ház volt az iskola. A

tanítókisasszony már rég haza-

utazott, és nyáron át mi – a pap –

őriztük a kulcsait. Néhanap

ott ődöngtem; katáng, tökinda, gyom,

útilapu, pipacs az udvaron;

bent meg, a meszelt tanteremben, a

Oravecz Imre: Tűzőrség

Csak magamat okolhattam,

túlbuzgóságból azt javasoltam Matyó Pistának,

kivel együtt elvállaltuk,

mikor a családjainkra került a sor,

hogy ne maradjunk a haranglábnál,

hol mások szoktak,

hanem keressünk egy magasabb pontot,

Baka István: Raszkolnyikov éjszakái

Már elmerült az alkonyat

A csatornák piszkos vizében,
Pétervárt a sugárutak
Kötéllel verik a sötétben.

Az éjszaka, csillagait
Vonszolva, mintha lánca volna,
Előbotorkál, s én a csörgő
Lombokat hallgatom szorongva.

Áprily Lajos: Ajánlás

Ne haragudj. A rét deres volt,

a havasok nagyon lilák

s az erdő óriás vörös folt,

ne haragudj: nem volt virág.

De puszta kézzel mégse jöttem:

hol a halál nagyon zenél,

sziromtalan csokrot kötöttem,

piros bogyó, piros levél.

Fecske Csaba: A gyerekkor vége

visszarántotta előlem árnyékát

az öreg körtefa a mozdulattól

halkan felnyögött visszahőköltem

mintha tilosba tévedtem volna

véletlen temetőbe fülemben

teremtés előtti csönd olyan mint

amikor víz alatt úszkáltam a Bódvában

Szabó Lőrinc: Fák között

Barátaim, szép szálfák s nemes erdők,

láztalan érés szenvedélytelen

gyermekei, kik mozdulatlanul

s rejtett szemekkel vizsgáljátok a

sűrűitekben járó idegent,

a féreg-embert, óh, fogadjatok

testvéretekké!… Én megvetem a

Kosztolányi Dezső: Ha negyvenéves...

Ha negyvenéves elmúltál, egy éjjel,

egyszer fölébredsz és aztán sokáig

nem bírsz aludni. Nézed a szobádat

ott a sötétben. Lassan eltűnődöl

ezen-azon. Fekszel, nyitott szemekkel,

mint majd a sírban. Ez a forduló az,

mikor az életed új útra tér.