Dráma a szabadságvágyról

Színházi bemutató

2001. január 26., 01:00 , 2. szám

A Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház előadásában január 18-án Ungváron került sor Adam Mickiewicz Ősök című drámájának magyar nyelvű ősbemutatójára. Ennek kapcsán Bella Istvánt, az darab fordítóját kérdeztük a műről, színpadi megjelenítéséről.

– Mickiewicz drámai költeménye egy az orosz cárizmus ellen szervezett lengyel nemzeti felkelés hőseinek megtorló büntetéséről szól. Mennyire értelmezhető ez a magyar közönség számára?

– Ezt a darabot a lengyel nép hitvallásának tartják, szükségszerű, hogy ők jobban is értik, közelebb áll hozzájuk. A két nép történelme, kiszolgáltatottsága viszont igen hasonló, s az alaphelyzet mindenki számára világos. Itt az ember megnyomorított szabadságvágyáról van szó.

– Elégedett a rendezéssel?

– Vidnyánszky Attila zseniálisan nyúlt a darabhoz, amely egyébként egy végtelen tenger. Teljes terjedelmében egyetlenegyszer mutatták be Varsóban, 1986-ban egy 30 jelenetes, 6 órás előadáson. Teljesen a rendezőn múlott, hogy ebből mit emel a produkcióba. Hátborzongatóak a halottak megidézésének jelenetei, ami a lengyelek népszokása volt. Telitalálat még Konrád, a főszereplő figurája. Ez a szerep kivételes alkalom Trill Zsolt számára, hogy megmutathassa, mennyire tehetséges színész.

Popovics Zsuzsanna