Dr. Kalocsay Géza Beregszászból indult

Akinek Puskás a világ legjobb labdarúgója

2001. március 2., 01:00 , 7. szám

Az idén éppen 100 esztendeje annak, hogy a magyar labdarúgó-válogatott lejátszotta első hivatalos mérkőzését. A százesztendős szövetség jubileumi rendezvénysorozatai között kiemelkedő hely jutott az immár második alkalommal megrendezett válogatott labdarúgók találkozójának. Ezen a még élő, s egykor címeres mezben szereplő magyar válogatottak találkoztak és elevenítették fel a régi szép időket. Szűkebb pátriánk nem kis büsz­keséggel értékelheti a tényt, hogy ennek a klubnak a ma is élő legidősebb tagja az a Dr. Kalocsay Géza, akinek 70 éve Beregszászból indult el későbbi fényes játékos és ed­zői pályafutása.

A 88. évében járó és még ma is kitűnő egészségnek örvendő Kalocsay Géza a ma élő legidősebb magyar válogatott labdarúgó. 1940-ben a Kispest játékosaként kétszer húzhatta fel a magyar válogatott címeres mezét, de ezt megelőzően 1934-ben a cseh­szlovák válogatott balszélsőjeként részt vett a sportág második, Olaszországban megren­dezett világbajnokságán. Innen ezüstéremmel térhetett haza.

Érdekesség, hogy 1935-ben csehszlovák válogatottként szerepelt a magyarok ellen, sőt a Sparta Praha színeiben ott volt a pályán azon a mérkőzésen is, amelyen a prágaiak éppen későbbi klubja, a Ferencváros ellenében hódították el a Közép-Európai Kupát. Játszott még a francia Olimpique Marseille együttesében, s bekerült a francia ligaválogatottba is.

A játékosként világbajnoki ezüstérmes, négyszeres csehszlovák bajnok, KK-győztes, Francia Kupa-második Kalo­csay Géza edzőként talán még fényesebb karriert futott be. A Standard Liege-zsel belga bajnok, a Gór­nik Zabrzéval lengyel bajnok és kupagyőztes, az egyiptomi Al-­Ahlival szintén bajnok és kupagyőztes. Edzette a ju­go­szláv Partizán Beo­gradot, s nem mellékesen a Ferencvárost és az Újpesti Dózsát. Emellett dol­go­zott Pakisztánban is, s azt is kevesen tudják, hogy tagja volt az 1954-es svájci vb-n ezüstérmes ma­gyar válogatott edzői stábjának.

Az 1998-ban Beregszász díszpolgárává avatott, négy nyel­vet beszélő Kalocsay Géza manapság már ritkábban jár fut­ballmérkőzésekre, ideje nagy részét a barátok és az unokák töltik ki, de a Fradi és az Újpest meccseit időnként megnézi. A Budapesten élő „futball-legenda” évente legalább egyszer szülővárosába, Beregszászba is hazalátogat.

-tamási-