A baj nem ismer határokat

Szakács Zoltán az ukrán-magyar árvízvédelmi együttműködésről

2001. március 16., 01:00 , 9. szám

Szakács Zoltán, a Ma­gyar Köztársaság ungvári főkonzulja a katasztrófa első pillanatától éjt nappallá téve dolgozik azon, hogy – a ma­gyar-ukrán erőfeszítések ko­or­di­ná­lásával – segítsen a mentésben, előrejelzésben és a károsultak segélyezésében. Lapunk erre vonatkozó hely­zetértékelést kért tőle.

– Főkonzul úr, hogyan lát­ja, az 1998-as áradáshoz ké­pest felkészültebben érte-e Kár­pát­alját ez a mostani, sok te­kin­tetben még nagyobb pusz­títás?

– Úgy látom, hogy az uk­rán hatóságok reagálása – jól­lehet egy ilyen mértékű ter­mé­szeti csapásra aligha lehet meg­felelően felkészülni – most összeszedettebb, szer­ve­zet­tebb és összehangoltabb volt, mint két évvel ezelőtt. Mind a me­gyei, mind a járási vál­ság­stá­bok együttműködése egymás­sal és a rendkívüli hely­zetek minisztériuma veze­té­sével ös­­sze­hangolt volt, s ez utóbbi alakulatai – az eddigi infor­má­ci­ók alapján –, úgy tű­nik, nem hi­báztak, folyamatosan ké­pesek voltak ellátni a fela­da­tukat.

– Eddigi tapasztalatai alap­ján miként értékeli a két ország együttműködését a katasztrófa napjaiban?

– Sajnos már az első napon élesben kellett kipróbálni az uk­rán–magyar hatóságok együtt­működését, amikor Té­csőn az egyik ukrán mentőalakulat tag­jai vészhelyzetben az ár elől fákra menekültek, s onnan kel­lett ki­men­teni őket. Ehhez Ma­gyar­országról kellett sürgősen heli­kop­tereket kérni, mivel csak ezek ren­delkeztek a feladat si­ke­res vég­re­hajtásához szükséges spe­ciális mentőfelszereléssel és kiképzett személyzettel. Innen­től fogva a két ország szom­szé­dos térségeinek védelmi bizott­sá­gai és vízügyi szakemberei között folyamatos, élő a kap­cso­lat: kölcsönösen se­gí­tik egy­mást. A kívülálló talán nem is ér­­ti, hogy hol magyar terü­letről Uk­rajnába, hol Kárpát­al­járól a magyar beregi tér­ségbe visznek át ho­mok­zsá­kokat, mun­­ka­gé­pe­ket, irá­nyí­ta­nak át kataszt­ró­fa­vé­delmi egy­­sé­ge­ket. Itt ugyanis az ál­lam­határ – kép­letesen és szó sze­rint – el­mo­só­dott: meg­vé­dendő te­rü­let és víz van csupán, s ha emberek, anyagi javak ke­rül­nek ve­szély­be, ak­kor elsőd­le­ges szempont a mentés, füg­get­lenül attól, hol hú­zódik az államhatár. A ha­tár­­őrség és a vámszolgálat a leg­na­gyobb rugalmasságról tesz tanú­bi­zony­ságot ezekben a na­pok­ban.

– Milyen segítséget tud nyújtani Magyarország az ukrajnai Bereg-vidéken jelenleg is folyó árvízi védekezéshez?

– Jelenleg a legfontosabb segítség a kárpátaljaiaknak az, hogy a magyar vízügyesek – az ukrán hatóság hozzájárulásával – a kritikus napokban a veszélyeztetett területre történő napi kétszeri berepüléssel lé­gi­fel­vé­teleket készítenek. Ezek alapján a magyar vízügy meglehetősen pontosan tudja jelezni a magyarországi Tarpa felől érkező ár viselkedését, haladási útját, s ukrán oldalon ezeknek az ismereteknek a birtokában a hatóságok meghatározhatják a vízelvezetés útját, és nem utolsósorban idejében át tudják csoportosítani az erőket az esetleg veszélyeztetett településekhez, vagy szükség esetén a legalkalmasabb időpontban, pánik nélkül telepíthetik ki az embereket.

Varga Béla