Elítélték az európai ukrán maffia állítólagos vezetőjét

A világ legnagyobb fegyvercsempészének számított

2001. március 16., 01:00 , 9. szám

A napokban egy olasz bíróság fegyver-, illetve kábítószer-csempészés miatt két év szabadságvesztésre ítélte Leonyid Minyin ukrajnai és izraeli kettős állampolgárt, akit az európai ukrán maffia vezérének tekintenek – jelentette az Inveszt Ga­zeta című kijevi üzleti hetilap.

Leonyid Minyint az olasz rendőrség a múlt évben tartóztatta le Milánóban, amikor is 20 gramm kokaint, valamint nagy mennyiségű gyémántot találtak nála; ez utóbbi értékét azonban nem hozták nyilvánosságra.

Az Interpolnál Minyinről nyitott dossziéban az áll, hogy a nyugat-afrikai országokkal való fegyverkereskedelemre specializálódott, s ez a „vállalkozás” meglehetősen gyümölcsözőnek bizonyult. A hírügynökségek által közölt ENSZ-adatok szerint Minyin a világ egyik legnagyobb fegyvercsempészének számított, az afrikai kontinensen pedig egye­nesen piacvezető volt.

Ezidáig egyetlen bíróságnak sem sikerült bizonyítani bűnösségét, ám az olasz rendőrség „rászállt” az ügyre, és fényt derített az Afrikába irányuló fegyverszállítás útvonalaira.

A főleg az egykori Szovjetunió arzenáljából származó fegyvereket a spanyol Forum-csoport közreműködésével csempészték Libériába. Az úgynevezett „forró pontokra” történő fegyverexport embargójának megsértéséről szóló ENSZ-jelentésben megemlítik, hogy Leonyid Minyin az 1990-es évektől kezdve hídfőállásként használta fel Spanyolországot törvénytelen tevékenységéhez. Libérián kívül Sierra Leonéba, Kongóba, illetve Guineába szállított fegyvereket, ezekben az országokban ugyanis az állandó polgárháborús állapotok miatt hatalmas a fegyverek iránti kereslet. A fegyverkereskedelmen kívül Minyin kontrollálta az úgynevezett „véres gyémántok” csempészésének fő útvonalait is. A gyémántokat Afrikában vásárolták fel cserében a Libérián keresztül a Sierra Leone-i felkelőknek szállított fegyverekért. B. J.

A fegyverszállítási séma meglehetősen bonyolult volt: először Oroszországban vagy Ukrajnában járta ki a törvényes fegyverexportőri engedélyt azokba az államokba, melyeket nem sújt fegyverbeviteli embargó, majd az így megszerzett fegyvereket magánrepülőgépén titokban a polgárháború és belviszályok által sújtott afrikai országokba szállította.

Minyin sok országgal tartott fenn üzleti kapcsolatokat – befolyási övezetéhez tartozott Belgium, Svájc, Franciaország, Monaco, Olaszország, Oroszország, Németország, Kína. Fegyver mellett narkó, illetve régiségek csempészetével is foglalkozott. Ezen kívül nyomozás folyik pénzmosási ügyben. A tisztára mosott pénzeket a baleári szigeteken található pénzintézetekbe utalta, továbbá gyémánttal, illetve orosz műkincsekkel történő kereskedésbe fektette.

Baráth József