„Nagyon magunkra maradtunk azon az éjszakán...”

A nagypaládiak napok óta a víz foglyai

Nagypalád határát három folyó, a Túr, a Batár és a Tisza töltései övezik. Idén a két utóbbi áradása öntötte el a fa­lut, csaknem más­fél méteres magasságban lepve el a környéket. Két irányból is támadott a víz, s csak a község magasan fekvő központi része – a templom és környéke – ma­radt szárazon. A tisza­péter­fal­vai oldalon az ugocsai településeken végigzúduló tiszai ár állapodott meg, az átellenes „újfalusi” részt pedig a Batárból ide ömlött víztömeg tartja fogságában.

– A víztenger már napok óta mozdulatlan és sorra áztatja a házakat –, mondja Veisz Ferenc, a Túr KFT vezetője. – Négyezer hektár termőföld van víz alatt, egy héten belül 100-150 ház összedőlése várható.

Ezek a szomorú kilátások, az emberek pedig tehetetlenül nézik a pusztulást. Szerintük, ha valahogyan nem engedik le a vizet, vagy nem szivattyúzzák vissza medrébe, egy hétig is itt maradhat. Amikor megérkezünk, lesújtó látvány fogad. Van, aki hajnal óta várja a kenyeret a tanácsháza előtt, ugyanis az most pénzért is nehezen kapható. Ivóvizet a szomszédos Fer­tős­al­másról hord egy lajtkocsi, de sokan panaszkodnak, hogy nem is látták.

– Nagyon hamar jött a víz, és nagyon sok – mondja a péter­falvai végen Szarka Mariska. – Három éve negyedennyi vizet sem kaptunk. Újfalu akkor teljesen száraz maradt, csak körbevette az ár, de nem öntötte el.

A településen jelenleg, egy héttel az áradás után is csak traktorral vagy csónakkal lehet közlekedni. Némelyek az omlásveszély ellenére bemerészkednek az elárasztott házakba, igyekeznek legalább az élelmet menteni, hisz 2-3 napnál többre szinte egyetlen családnak sincs tartaléka.

– Először élek meg ilyet – mondja Balla Rózsika, aki többedmagával egy traktor utánfutóján utazva méri fel a helyzetet. – Édesanyámmal a legszélső ház a miénk, nagyon félek, hogy nem éri meg a száradást. 1970-ben a szomszédos Hodosról hozzánk, Újfaluba menekítették az embereket. Nem tudom elképzelni, most honnan ez a sok víz. Fertősalmásnál ugyan­akkor szárazak a kanálisok, azt mondják, nem lehet felhúzni a zsilipeket, mivel lelopták a fogaskerekeket.

– Nagyon magunkra maradtunk azon az éjszakán is, most is – vélekedik László Ibolya. – Este figyelmeztettek bennünket, hogy baj lesz, de nem is tudtuk, mit tehetnénk. Éjszaka már két teherautó állt az utcában, hogy menekítsük, amit lehet, de nem hajtott fel az udvarra, a sodró vízben pedig lehetetlen volt cipekedni. Végül hajnalban kellett menekülni. Üzentünk a faluba, hogy küldjenek valami járművet, és csak lestük, mivel juthatnánk ki. Másnap volt, aki átment Magyarországra a megnyitott zöldhatáron, de a legtöbb család inkább egymáshoz költözött. Mi 14-en vagyunk egy helyen. Édes­apám 76 éves, anyám 71, legkisebb unokám kilenc hónapos. Áram nincs, a fa elázott, gázra évek óta nincs pénze a falunak. Ahogy nem volt a házak biztosítására sem, így most azzal fenyegetnek, hogy egy kopeket se várjunk segítségül.

Közben megérkezünk Rózsika házához, aki alig tud uralkodni magán látva a vízben úszó otthonát. Siratja tyúkjait, amelyek valószínűleg éhen haltak a padláson. A derékig érő vízben nincs, aki kihozná gyógyszereit, de hol is keresnék azokat?

Velünk együtt utazik egy fertősalmási fiatalember, Müller Vilmos. Ő az áradás idején barátjával együtt gyalog vágott neki az útnak Tiszaújlakra a Tisza töltésén, hogy felkeresse a nagy­sző­lősi kórházban fekvő várandós feleségét.

– Botokkal mértük a víz mély­ségét – meséli. – Az ár két helyen mosta el a töltést, az egyik szakadásnál három órán át tapogatóztunk, míg túljutottunk rajta. Egyszer majdnem a folyóba estem, amikor a bot vége hirtelen nem ért talajt.

– Mi csak a tévében látjuk, mit és hogyan kell tenni – sérelmezi az egyik fertősalmási asz­szony, aki rokonai házát jött megnézni. – Sok vízzel körülvett házban maradt valaki, ugyanis azt beszélik, éjszakánként fosztogató tolvajok csónakázzák körbe a falut, híre-hamva sincs a védelmi szerveknek. Teljesen magunkra vagyunk utalva, mint a szegény Bagó Géza bácsi, a közeli víztározó őre, akit senki sem figyelmeztetett a közelgő veszedelemre. Két napig ült a bódéja tetején, majd egy ajtón evickélt ki a juhakolig. Itt szedte össze egy kétéltű teljesen átfagyva és kiszáradva.

Meddig tart a víz fogsága? Ma még senki sem tudhatja. De az elkeseredett emberek jelenleg úgy látják, továbbra sem számíthatnak sok jóra.

P. Zs.