2001. március 30.

Kárpátalja 2001. Nagyböjtje

Mottó: A te arcodat keresem, Uram, ne rejtsd el előlem arcodat!

A szent negyvennapban a szenvedő Jézusra tekintünk, aki értünk adta életét, meghalt, de feltámadt. Arra törekszünk, hogy legyünk készek Vele egyesülten meghalni önző, régi, bűnös énünknek, s Vele éljük a szeretet feltámadott életét.

Sajnálattal és megdöbbenéssel tapasztaltuk az újabb kárpátaljai és magyarországi árvizet. Sok család egyik percről a másikra hajléktalanná, szegénnyé vált. Volt, akitől a földi életet is elvette az áradat. Újabb intő jelet kaptunk, hogy rádöbbenjünk, milyen aprók és tehetetlenek vagyunk Isten nélkül.

Első nagyböjti vasárnapi evangéliumunkban az Úr Jézus hármas megkísértéséről hallottunk. Nagyon ravasz kísértések voltak ezek, de Jézus legyőzte őket: újra bebizonyosodott, hogy a benne lakozó Szent Lélek okosabb és erősebb a Gonosz léleknél!

Minket is megpróbál a Gonosz; Isten alkalmanként megengedi. Tudnunk kell azonban, hogy a tragédiákat, a csapásokat Isten nem akarja: a bűneink következménye a büntetés.

Ha mérget bocsátanak a kútba, mind megmérgeződik, aki utána iszik belőle. Ha mérget sugároznak a levegőbe, mind fertőzött lesz, aki belélegzi. Ha kivágják az összes fenyőfát a hegyekben, minden évben egyre nagyobb árvíz fenyeget bennünket.

Valószínűleg az Isten ezzel a kemény megpróbáltatással azt is akarja, hogy gondoljuk végig önző gondolkodásmódunkat, életstílusunkat, és fogalmazzunk meg magunknak bizonyos lépéseket a megtérés útján, amelyek segítségével előrehaladunk Isten és a felebarát szeretetében!

A harmadik évezred küszöbén Szent­­atyánk apostoli levelében több dolgot lelkére köt a katolikusoknak. Ebből kettőt emelnék ki a nagyböjtre, melyek ezt az előrehaladást szolgálhatják:

a) Közösségeink legyenek mindenekelőtt az imának – s nemcsak a kérő, hanem a dicsőítő imának is – iskolái.

Érdemes ehhez elimádkozni a 28. zsoltárt: „ Isten gyermekei, adjátok meg az Úrnak ... a dicsőítést és a magasztalást! ... Az Úr szava zúg a vizek árján, a fönséges Isten mennydörög, az Úr lebeg a vizek fölött. ... Az Úr trónja ott áll a vízözön fölött, királyi trónján örökké ülni fog. … Az Úr szava hatalmas, az Úr szava fönséges!” (részletek). Ne feledkezzünk meg az imádságban a jó elhatározásokról. Közbenjáró imádságaitokat kérem azokért az emberekért, családokért, szenvedőkért, akiknek ekkora keresztet kell hordozniuk, hogy ne veszítsék el a reményt, hanem támogatásotokkal együtt merjenek belefogni az újrakezdésbe. Istennél minden Benne bízó gyermekének kérése meghallgatásra talál. A jó imádkozó viszont meghallja Isten szavát is, amely sok jó cselekedetre indítja és teszi most képessé.

b) Közösségeink legyenek a szeretet jó iskolái: törekedjünk arra, hogy legyünk egyek, amint egy az Atya a Fiúval a Szentlélekben, így Jézus megjelenhessen körünkben, s a világ ebből megismerhesse Istent.

Pachomiusz neve jelentős az egyház történelmében. Ő fogalmazta meg az első szerzetesi szabályzatot (+246). Különös módon tért meg…Egyiptomi pogány ember volt. Olyan korban élt, amikor a katonákat erőszakkal fogdosták össze. Őt is „elcsípték”. Fegyveres őrizet mellett valamiféle fogolytáborban várta társaival együtt helyzete alakulását. A bánásmód durva és szívtelen volt. Hőség kínozta őket, és nem volt mit enniük. Ekkor jószívű, jámbor emberek keresték fel a tábort, s ellátták őket étellel és vigasztalással. Pachomiusz úgy érezte, hogy valami különös melegség sugárzik belőlük. Mintha Istent hozták volna a táborba. Azután megtudta, hogy ezek a keresztények…Még azon az éjszakán megfogadta, hogy keresztény lesz.

Valósítsuk meg tehát mi is a felebaráti szeretetet – konkrét tettekben. Egymás önzetlen segítségére nagyon nagy szükség van. Segítenünk kell, mert vannak, akik rajtunk keresztül kaphatják meg a reményt adó szeretet jeleit. Sohase várjuk, hogy a másik kezdeményezzen, nekünk kell elindulni feléje. Szent Pál ma is, nekünk is mondja: „Fáradjatok minél többet az Úr ügyéért szüntelen, hiszen tudjátok, hogy fáradozástok az Úrban nem hiábavaló” (1Kor 15,58).

Majnek Antal püspök