Nem lehet minden fa mellé őrt állítani…

20-25 év szükséges az árvízveszély számottevő mérsékléséhez

2001. április 6., 02:00 , 12. szám

Jelenleg több verzió forog a köztudatban az árvíz okait illetően. Egyesek az általános felmelegedést, a klimatikus változásokat, mások a szélsőséges, változékony időjárást okolják, végül akadnak olyanok is, akik kizárólag a természettel való könyörtelen bánásmódban, illetve a Kárpátok erdőiben végzett tarvágásokban vélik felfedezni a bajok forrását. A környezetvédők, ökológusok azonban a felsorolt tényezők hatásának együttes vizsgálatára intenek.

A Kárpátokból lezúduló vizet a Borzsa, a Latorca, a Tisza, illetve egyéb kisebb folyók gyűjtik össze és továbbítják, így a vidék történelme során jócskán volt példa hatalmas árvizekre; igaz, soha nem voltak olyan gyakoriak, mint az utóbbi években. Ennek okai Andrij Kovalcsuk professzornak, az ökológiai és természeti erőforrások kárpátaljai megyei főosztálya vezetőhelyettesének véleménye szerint a klimatikus viszonyok változásában, illetve az elmúlt 100-150 év gondatlan gazdálkodásában keresendők. Ugyanakkor hiba lenne a végtelenségig leegyszerűsíteni a problémát. Például, ami az erdőgazdálkodást illeti, önmagában nem az erdőirtás ténye jelenti a problémát, hiszen a világ számos országában folyik fakitermelés, s nemritkán több fát vágnak ki, mint Ukrajnában. A gondot az okozza, hogy a legtöbbször egy tömbben vágják ki egy-egy hegyoldalon az erdőt, azaz tarvágást végeznek, ahelyett, hogy ritkító, illetve részleges tarvágást végeznének, melynek során egy adott területen csupán foltokban vágnák ki a fákat.

– Mindez már a vandalizmus határát súrolja – véli Kovalcsuk. – A tarvágások miatt, illetve annak következtében, hogy a víz akadálytalanul folyhat le a hegyoldalakról, erősödnek az eróziós folyamatok, gyakoribbakká válnak a földcsuszamlások. A legaggasztóbb, hogy nem télen végzik a fakitermelést, amikor a havon lecsúsztatott rönkök nem okoznak olyan nagy kárt a talajban, a hegyi utakon, mint a tavaszi vagy őszi időszakban, amikor az erdőben a sár az úr. Szintén problémát jelent a nehéz gépek használata a fakitermelés során. Mindenki elképzelheti, mivé válik egy erdei út, amelyen végighalad egy nehéz, lánctalpas munkagép.

Óriási gondot jelent, hogy továbbra is számos hiányosság tapasztalható az önkényes fairtások elleni küzdelemben. Vaszil Szabadas, az ungvári Ruthenia ökoklub elnöke kérdésünkre válaszolva elmondta, az e téren tapasztalható áldatlan állapotok részben arra vezethetők vissza, hogy nem megfelelő az illetékes főosztály technikai ellátottsága, ráadásul kevés ökológiai felügyelővel rendelkeznek.

– Például a Nagybereznai és a Perecsini járásokban csupán egy, illetve két felügyelővel van képviseltetve a főosztály, akik persze nem állhatnak oda minden fa, erdő mellé. Nem tökéletesek a törvények sem, hiszen hosszú évekig az önkényes fairtás jelentéktelen bűnténynek minősült, szemben a nyugati gyakorlattal, ott ugyanis az illegális fakitermelőket több éves börtönbüntetéssel sújthatják.

Andrij Kovalcsuk ugyancsak aggasztónak tartja az immár óriási méreteket öltött jószáglegeltetést a havasokon. A havasok leginkább egy óriási szivacshoz hasonlítanak, amely magába szívja a nedvességet. Ám a hatalmas zöldterületek mára szinte teljesen ki vannak zsigerelve. Tavaly augusztusban már nem volt hol legeltetni a juhokat, és a juhászok lehajtották a havasokról a nyájakat.

– Amikor legutóbb a Mencsul hegyen jártunk – idézi fel benyomásait a szakember –, nem volt hová leülnünk pihenni, annyira elborította a füvet a juhok ürüléke. Később ez az ürülék a hegyről leáramló vízzel együtt a folyók vizébe kerül. Szabályozni kellene, hogy ökológiai szempontból hány juhot vagy kecskét bír el egy havas. A hegyekben legeltetett nyájakban az utóbbi időben egyre gyakrabban találkozunk kecskékkel is, amelyek sokkal veszélyesebbek az ökológiai rendszer szempontjából, mint a bárányok – szögezi le Andrij Kovalcsuk. A kecske szinte lekopasztja az erdősávokat, ugyanis előszeretettel ropogtatja a fák vékonyabb hajtásait. Néha ezek a vegyes nyájak beszabadulnak a friss erdőtelepítésekre, aminek katasztrofális következményei lehetnek, hiszen a kecskék szinte elpusztítják az erdőt. Ez szintén az árvizek egyik oka a sok közül.

A súlyos következményekkel járó árvizek másik oka a megfelelő szélességű árterek hiánya. Csapnál például egyáltalán nincs ártere a Tiszának.

– Európában jelenleg szinte mindenütt folyik az árterek szélesítése – osztja meg velünk tapasztalatait az ökológus. – A folyamat persze hatalmas ráfordítást igényel, például falvakat telepítenek át az ártérből, ám az árvíz által okozott tragédiák elkerülése végett erre szükség van. Előbb vagy utóbb erre szükség lesz Kárpátalján is, hiszen a Tisza elvesztette egykori ártereinek 90 százalékát.

Aggodalmának adott hangot a folyópartok ökológiai állapotával kapcsolatban Vaszil Szabadas is. Véleménye szerint megengedhetetlen, hogy továbbra is elhárítsuk magunktól a sürgető ökológiai feladatok megoldását. Sza­ba­das úr aggasztónak tartja továbbá, hogy az ökológiai kérdések gyakran politi­kai síkra terelődnek, mint ahogyan az az idei árvízzel kapcsolatban is megesett.

A megyei állami közigazgatás a napokban kezdeményezte egy tudósokból álló, az árvíz okaival és egy távlati árvízvédelmi program kidolgozásával foglalkozó szakértői bizottság létrehozását. A bizottság elnökének helyettesévé Andrij Kovalcsukot nevezték ki. Kovalcsuk hang­súlyozta egy hosszú tá­vú, legalább húszéves árvíz-, illetve természetvédelmi program ki­dolgozásának szükségességét, melynek első öt éve során 10-15 százalékkal lehetne csökkenteni az árvízveszélyt, illetve az árvizek következményeinek súlyosságát, 2020-ra pedig további 20–25 százalékkal.

A program igen tetszetős. A kérdés csupán az, megkapja-e az elképzelés a szükséges költségvetési támogatást, s ami talán még ennél is fontosabb: megvan-e az illetékesekben a kellő elszántság arra, hogy véget vessenek a természet gátlástalan kizsákmányolásának.

Baráth József