„A megtűrt szegény rokonból önálló intézménnyé fejlődött”

Jubilál a Beregszászi Magyar Gimnázium

2001. május 25., 02:00 , 19. szám

Tizedik tanévének végéhez közeledik a Beregszászi Magyar Gimnázium. Arról kérdeztük a pedagógusokat, mit jelent számukra ez az évforduló, különös tekintettel a mindennapi nehézségekre, melyekkel az iskolának szembe kell néznie.

Balázsi Borbála matematikus: 1991. augusztus 19-én tört ki a forrongás Moszkvában. Épp a pótfelvételi vizsgákat tartottuk, azt azonban még nem tudtuk, elkezdhetjük-e egyáltalán a tanévet. Szerencsére a gimnázium életre kelt, és az eltelt tíz év alatt úgy hozzánk nőtt, mint gyermek a szülőhöz.

Jakab Eleonóra biológus: Úgy érzem, most kezd beérni munkánk gyümölcse. A végzőseink már két ízben bizonyították felkészültségüket, rátermettségüket, tanulóink sorra érnek el szép eredményeket a különböző tanulmányi versenyeken. Kiváló eredményeik azonban távolról sem a tanintézmény jó felszereltségének köszönhetőek. Úgy vélem, bármelyik falusi középiskola jobb helyzetben van a természettudományi szemléltetők tekintetében, mint mi, feltéve, hogy megőrizték a 10-15 évvel ezelőtti anyagaikat.

Horkay Zsuzsanna nyelvész: Ez alatt a tíz év alatt a megtűrt szegény rokonból önálló intézménnyé fejlődött az iskolánk, amelyet én az életem ajándékának tekintek. Kezdettől fogva nagy élményt jelentett számomra itt dolgozni, hisz min­den­­nap láthatom munkám eredményét. Ezek a gimnazisták adták vissza a hitemet az ifjúságban, bennük látom a jövő intelligens magyar ifjúságát itt, Kárpátalján.

Győrffy István fizikus: A kezdet is nehéz volt, és ma sem könnyű. Ami a fizikai labormunkákat illeti, az alapvető feltételeket sem tudjuk biztosítani: nincs külön szaktanterem, nincs felszerelt szertár, hiányoznak a szemléltető eszközök. Tanulóink ennek ellenére nagyon jó eredményeket érnek el a tanulmányi versenyeken.

Szabó Árpád igaz­­gató: Az iskola folyamatos működtetése sem egyszerű feladat, hisz minden elavult: a fűtési rendszer, a vízvezetékek, a csatornázás. A napi gondokat igyekszünk orvosolni, de a problémák megoldása nélkül ez csak sziszifuszi munka. A legsürgősebb feladat, hogy mielőbb áttérhessünk a gázfűtésre, a következő lépés pedig egy új épületszárny építése lenne. A jövő tanévben nem kell majd létszámcsökkenés miatt összevonni a hetedik osztályokat, ami természetesen mindnyájunk számára örvendetes. Ám így szeptember elsején híján leszünk egy tanteremnek. Ha nem sikerül mielőbb megoldást találnunk, fennáll a veszély, hogy idén csak egy első osztályt tudunk indítani, amit persze mindenképpen szeretnénk elkerülni. Jelenleg úgy látom, ha az intézmény fejlesztése továbbra is csak mint „távlati terv” szerepel a különböző íróasztalokon, akkor nemcsak az oktatás, de az egész intézmény veszélybe kerül.

P. Zs.