Ballagás

Mi? Mennyi?

2001. június 8., 02:00 , 21. szám

Minden tanuló életében eljön az a pillanat, amikor véget érnek az iskolás évek. Középiskolákban hagyomány az utolsó tanévet ballagással zárni. A kibocsátó osztályok tanulói ilyenkor iskolájuk hagyományainak megfelelően ballagnak. Az előkészületek már hetekkel korábban megkezdődnek, folyik a vita, ki mit szeretne felvenni a nevezetes napon, s a végeredmény általában az, hogy a szülőknek igen mélyen kell a zsebükbe nyúlniuk. A ballagás jócskán megterheli a családi költségvetést, hiszen 180-200 hr körüli áron kapható egy férfiöltöny, 50 hrivnya a hozzá való ing, a férficipő pedig legalább 80-120 hr. De szükség van természetesen nyakkendőre (15-20 hr) és nyakkendőtűre is (6 hr). Azaz a fiúk körülbelül 380-400 hr-ból tudnak felöltözni a ballagásukra.

Lássuk, mi a helyzet a női holmik terén. A fehér blúz, ami szinte mindenütt „kötelező” ballagási viselet, legalább 75-80 hrivnyába kerül, a rövid szoknya 35-45 hr, ugyanez hosszúban 45-50 hr, míg a női cipő 60-150 hr, a szandál 40-100 hr, a selyemharisnya pedig 3-15 hr. Aki nem talál méretben vagy szabásban megfelelő szoknyát, az varrathat is magának, amihez az alapanyagok széles választéka áll rendelkezésre, s ennek megfelelően az áruk is igen széles skálán mozog: legalább 27-80 hr méterenként. Tehát a lányok öltözéke összességében valamivel kevesebbe kerül.

A ballagás után nagyon gyakori mifelénk a táncos ünnepség, vagyis a bankett. Ehhez megfelelő teremre van szükség, s a teremárak igen változóak. Sok helyen az iskola ingyen a tanulók rendelkezésére bocsátja az étkezdéjét, klub- vagy tornatermét. Ahol erre nincs lehetőség, ott általában 150-200 hrivnyás terembérekkel kell a végzősöknek számolniuk.

mónika