Feketeardóban döcögve indul az újjáépítés

Van, aki építkezik, van, aki vár

2001. június 8., 02:00 , 21. szám

Három hónappal a Kárpátalján pusztító árvíz után nagyon sok településen még csak a romeltakarítással végeztek, vontatottan indul az újjáépítés. Feketeardóban sem jobb a helyzet.

A faluban 319 házat kell teljesen újjáépíteni, és 373 lakás szorul kisebb-nagyobb felújításra. Már megkezdődött az építőanya­gok (ce­ment, kő, mész, vas) ki­szál­lí­tá­sa, a ká­ro­sul­tak nevére számlát nyi­tot­­tak a Ta­ka­rékbankban, aho­vá majd az újjáépítési se­gélyt utalják – tudtuk meg a fe­ke­teardói köz­­­­sé­gi ta­ná­cson.

Ugyanak­kor egyelőre jónéhány ká­ro­sult elé­­­ge­detlen a dol­gok me­ne­té­vel, s nyug­ta­lanul tekint a jö­vőbe. A kár­­fel­­mé­réskor pél­dául min­den lakást 601 hr/m2-es áron érté­keltek fel. Nagyon sokan úgy vélik, hogy a megítélt összeg nem fedezi az építkezés reális költségeit. Többen kifogásolták azt is, hogy házuk alapterületét nem a valóságnak megfelelően mérték fel, min­de­nekelőtt azért, mert nem­egyszer fi­gyel­men kívül hagy­ták az eredeti épülethez utólag hoz­záépített helyiségeket. Tóth Ilona helyi lakos el­pa­naszolta mun­ka­tár­sunknak, hogy 85 m2-es lakóházukat a kárfelmérő bizottság csupán 58 m2-re be­csülte, mivel a konyhát és a fürdőszobát nem te­kin­­­tették a lakás részének.

Tóthék különben egyedül fogják felépíteni házukat.

– Az építési vállalat nagyon sokat kér a ház felépítéséért. A kártérítésben megítélt 32 000 hr-ból csupán 4700 hr-át kapunk készpénzben, a töb­bit épí­tőanyagban kapjuk meg. Ha pénzt veszünk fel a bankban nyitott számláról, a bank le­vonja az egy százalékos kezelési költséget. Kér­dem én: mire elég ez, mikor a munkások 2000 hr-ért akarták az alapot megönteni, illetve másfél kilométerről 50 hr-ért vállalták volna a cement hazaszállítását. És akkor hol van még a fal és a tetőszerkezet, a vakolat és az asz­ta­los­munka, a bútorokról már nem is beszélve – méltatlan­kodik Tóth Ilona.

Többen a megítélt kártérítést a nagyszőlősi építési vállalatra bízzák, amely majd felépíti ottho­nukat. Ottjártunkkor Havel Lász­lónak már közel egy hónapja megígérték a vállalatnál, hogy elkezdik a munkát, mind­ad­dig azonban semmi sem történt. László egyébként annak ellenére bizakodik és vár rájuk, hogy tudja, a kártérítés való­szí­nűleg nem fogja fedezni az épí­tési költségeket. Csak azt nem tudja, mi történik majd akkor, ha el­fogy a pénz.

Úgy tűnik, a legszerencsésebb helyzetben jelenleg a vasúti dolgozók vannak, akiknek vállalatuk segít az újjáépítésben. A vasút szintén a megítélt kártérítésből kezdi el az építkezést, de ha nem elegendő a pénz, akkor saját forrásból fejezi be a munkát. Igaz, a faluban úgy tudják, ezt a hitelt később vissza kell fizetni. Az aktív dolgozóknak valószínűleg a béréből vonják majd le fokozatosan a hitel összegét, a nyugdíjasok esetében pedig még keresik a meg­oldást. Karmacsi Zoltán

A vasút építőbrigádjainak saját emelődarujuk, s egyéb, a munkához szükséges felszereléseik vannak, így gyorsan haladnak a munkálatok. Az alapot előre gyártott vasbetonelemekből építik meg.

karmacsi