Katolikus templomot szenteltek Csetfalván

Mintegy ezer zarándok vett részt az eseményen

2001. június 8., 02:00 , 21. szám

Pünkösd másnapja nagy ünnepet hozott Csetfalva katolikus híveinek. E napon került felszentelésre a három év alatt elkészült római és görög katolikus templom impozáns épülete. A kitartó eső ellenére mintegy ezer zarándok volt tanúja a Szentléleknek szentelt templom ün­nepélyes felavatásának, és részese az ez al­ka­lom­ból celebrált szentmisének. Az esemény ven­dé­gei voltak dr. Mikola István, Magyarország egész­ségügyi minisztere, Oreszt Klimpus, Ukrajna ma­gyar­országi nagykövete, Ivan Ivancso, a megyei ta­nács elnöke, Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke, par­lamenti kép­vi­se­lő és sok más egyházi és köz­életi személyiség.

Majnek Antal püspök, a Kárpátaljai Római Katolikus Apostoli Kormányzóság ordi­náriusa szentbeszédében a világ bálványairól beszélt, amelyek elvonják az emberek figyelmét az egyetlen Istenről.

– Az emberi test is templom, a Szentlélek temploma. Ugyanakkor sok ember szívében a pénz, a technika vagy valami más van a középpontban, kiszorítva belőle a legfontosabbat. Jézus szavai szerint egyszer minden templom le­bontatik, tehát még a legszebb, legnagyobb szentély is, de a test temploma sem lehet bálvány. A mai nap üzenete mindnyájunknak, hogy Krisztusra építve élő kövek legyünk, és mi magunk alkossuk Isten szent templomát. Keressük az egységet és találjunk egymásra Krisztusban, a szeretet közösségében.

A szentmisét az Oltáriszentségnek a szentélyben való elhelyezése és ünnepélyes áldás zárta.

Az ünnepi szónokok sorát Papp Tihamér, a Kárpátaljai Római Katolikus Apos­toli Kormányzóság püspöki helynöke, csetfalvai plébános nyitotta meg.

– Ez a templom – egy álom. Külön-külön is elképzeltük magunknak, de mondhatom, sokkal szebb lett, mint azt bárki gondolta volna, hisz mindenki hozzáadta, beleformálta a maga álmát. Ezért is szeretnék köszönetet mon­dani e gyönyörű templom megálmodóinak, a tervező és kivitelező mérnököknek, valamint Matl Péter szobrászművésznek, a szentély berendezése megalkotójának. Köszönettel tartozunk továbbá valamennyi adományozónak, anyagi és erkölcsi támogatóinknak.

Dr. Mikola István egészségügyi miniszter beszédében így fogalmazott:

– Néhány hónappal az újabb árvíz után Csetfalva jelet tett az égre – egy templomot. A világot járva számos különféle templomot láttam, de higgyék el, csak az a templom számít, ami a szívünkben van, mert az egyház mi vagyunk. Kívánom, ez a szentély serkentse további munkára az itt élőket, és szolgálja az együvé tartozást.

Popovics Zsuzsanna