Tanítsd meg halászni!

A Dorcas Aid Kárpátalján

2001. június 8., 02:00 , 21. szám

A kárpátaljaiak életén sokan sokféleképpen próbáltak már segíteni. Jöttek különböző jellegű segélyek a közeli és távolabbi országokból, a vidék anyagi helyzete azonban nem változott. 1998-ban megalakult a Dorcas Aid helyi fiókszervezete, amely más mó­don igyekszik változtatni a dolgokon.

– A szervezet filozófiája Má­té evangéliumának 25. részén alapul, ahol Jézus arról beszél, hogy aki segít egy rászorulón, az magán Jézuson segít – mondja Fodor Gusztáv szürtei lelkész, a Dorcas Aid kárpátaljai vezetője. – A Dor­cas több mint száz projekttel van jelen a világban. A nyugati országok adománygyűjtőkként vesznek részt a munkában, az afrikai és keleti országok pedig felhasználók.

– Hogyan működik a szer­vezet?

– Nemcsak külföldi adományokat gyűjtünk, hanem igyekszünk ráébreszteni az embereket arra a bibliai bölcsességre, hogy akinek kettő van, az egyiket továbbadhatja. Stratégiánk alapeleme, hogy helyi partnereket (gyülekezeteket, társadalmi szervezeteket stb.) választunk ki, amelyeket ellátunk megfelelő felszereléssel, s rajtuk keresztül segítjük a rászorulókat. Így a munka akkor is folytatódhat, ha a Dorcas megszűnne. Ezzel együtt 2001 a szemléletváltás éve volt. Eddig azt gondoltuk, hogy minél több segélyt kell szétosztanunk. Egy kínai mondás azonban rádöbbentett bennünket arra, hogy az éhezőnek nem halat kell adni, hanem hálót, és meg kell tanítani halászni.

– Hogyan lehet meg­tanítani „halászni” az embereket?

– Szürtén számítástechnikai képzést szerveztünk, amelyre 230-an jelentkeztek, s jelenleg három tanár vezetésével 20 csoportban folyik az oktatás. Továbbképző tanfolyamokat indítottunk a farmereknek, így próbáljuk teljessé tenni a gazdálkodók szaktudását. Április végén egyházi vezetőink egy deb­receni konferencián vettek részt, ahol többek között pályázatok megírásáról, a pénzügyi átláthatóságról, az egyházban folyó munka fejlesztéséről volt szó. Ugyanis az a tapasztalatunk, hogy a kárpátaljaiak tisztában vannak problémáikkal, de nem rendelkeznek elég ismerettel és tapasztalattal ahhoz, hogy önmaguk változtassanak helyzetükön, illetve gondjaikat a megfelelő módon tudják a nyugatiak elé tárni. Természetesen mindez nem jelenti azt, hogy elhanyagolnánk a konkrét segítségnyújtást a rászorulóknak.

– Hogyan gondoskodnak róluk?

– Családsegítő programunkban 127 nagyon szegény családot támogatunk főleg élelmiszerrel, valamint 150 árva, illetve félárva gyermeket karoltunk fel. Az Észt­országban és Oroszországban működő lepratelepeket a kárpátaljai gyülekezetek segítségével támogatjuk. Január utolsó vasárnapján erre a célra helyezték ki a perselyeket, így postán keresztül csomagokat küldhettünk el a számukra. Különböző iskolákat, gyülekezeteket, alapítványokat is felkaroltunk. Terveink között szerepel egy cigány iskola-imaház építése, ahol az „állami” tanárok mellett misszionáriusok tanítják majd a gyerekeket. Nyaranként egy-két gyermekcsoport üdültetését is vállaljuk. Ugyanakkor keresztyén szervezet lévén fontosnak tartjuk, hogy anyagi segítségen kívül lelkileg is támogassuk az itt élőket. Beindítottunk egy kazettamissziót is. Mintegy 700 kazetta (prédikációk, bizonyságtételek, énekek stb.) segítségével igyekszünk minden korosztályhoz szólni. Vallásos könyveket is terjesztünk.

– Nemrégiben holland vendégei voltak a szervezetnek. Kik voltak ők, és miért jöttek?

– A Dorcas hollandiai támogatói látogattak el hozzánk. Nem a társadalom gazdag rétegének képviselői jöttek, hanem negyvenöt nyugdíjas. Utazásuknak az volt a célja, hogy megnézzék, hová kerülnek a segélyek. Elvittük őket egy állami és egy egyházi árvaházba, hogy lássák a különbséget; szegény családokat látogattak meg, megnézték a dobronyi cigány-istentiszteletet. Végezetül Zsor­navára utaztak, hogy megtekintsék az ottani tbc-klinikát, amely bár Kárpátalja második legnagyobb ilyen jellegű klinikája, a körülményei nem teszik lehetővé a betegek gyógyítását. A befogadó családjainknak hála, a vendégek jól érezték magukat, és értékes tapasztalatokkal térhettek haza.

Olasz Tímea