Amíg tart a tégla, nincs gond

Elhúzódó iskolaépítés Tiszaújlakon

2001. június 29., 02:00 , 24. szám

A tiszaújlaki magyar iskolának már évek óta az óvoda ad otthont. A múlt században épült iskola épülete ugyanis életveszé­lyessé vált, így azt sürgősen ki kellett üríteni, újra azonban nem volt pénz. A 270 tanuló jelenleg néhány apró, egymásba nyíló, hang­szigetelés nélküli teremben tanul. Három osztály délután jár iskolába, a rendezvényeket az udvaron tartják.

– Szóbeli ígéretek érkeztek több helyről is, a tanintézmény ügye azonban nem haladt előre. Ekkor a római katolikus egyházközség az iskolaépítés támogatá­sára létrehozta a Széchenyi István Jótékonysági Alapítványt, melyet 1998 szeptemberében be is jegyeztek – meséli Stéfán Sándor fizikatanár, az alapítvány kuratóriumának tagja. – A következő év nyarán hozzáláttunk a régi épület bontásához, csak az alapot hagytuk meg. A községtől meg­kaptuk az egykori mozi épületét is, mely köz­­vet­lenül az iskola mellett állt kihasználatlanul, s azt is az iskolához csatoltuk.

–Milyen lesz az új iskola, ha elkészül?

– A most épülő iskola 400 tanuló befogadására lesz alkalmas. Terveink szerint az épületben 20 tantermet, s amellett szaktantermeket, tornatermet alakítanánk ki – egyszóval mindent, ami egy korszerű oktatási intézményhez szükséges.

– Hogyan haladnak a munkálatok?

– Az építéssel megbízott tizennégy munkás folyamatosan dolgozna, ha tudna. A munka ugyanis addig halad, amíg van mivel dolgozniuk. Az építési költséget az alapítvány tagjai igyekeznek „összekalapozni”; egyházi gyűjtéseket rendezünk, mecénások után kutatunk. Az eddig befolyt adományokból elkészült az utca felőli rész alsó szintje és a hátsó épületrész alapja. Korábban ígéretet kaptunk arra, hogy a Magyarországgal szembeni ukrán államadósság terhére a mi iskolánk is támogatásban részesül, ám a pénz egyre késik. Nemrégiben azután a HTMH-tól kaptunk némi támogatást, így húsvétkor ismét megindult a munka.

–Amíg tart a tégla, addig nincs gond – mondja Illyés Lajos, az alapítvány kura­tóriu­má­nak elnöke. – Ha azonban addig nem találunk szponzort, ismét kénytelenek leszünk leállni a mun­kával, pedig idén szeretnénk fedél alá hozni az elkészült szinteket.

Az alapítvány munkájáért tavaly megkapta a magyarországi Széchenyi Társaság díját, mely azonban csak erkölcsi támogatást jelentett. Mikor lesz magyar iskolája Tiszaújlaknak? Erre a kérdésre nehéz lenne ma válaszolni. Egy azonban biztos: a dolgok mostani állása szerint sok víz folyik még le a Tiszán, míg végre felkerülhet az intézmény nevét hirdető tábla a Széchenyi István Középiskola falára.

Olasz Tímea