Visk: távol az otthontól, kenyérkeresőben

„Új ruhák, játékok – minden a gyerekekért van, értük dolgozunk”

2001. július 13., 02:00 , 26. szám
Ritka pillanat a Nagy családnál: anya és lánya együtt

Úgy hozta a sors, hogy hosszú évek óta több ezer kárpátaljai ember legális vagy „fekete” munkával külföldön keresi a kenyerét, vállalva ezzel a családtól való huzamosabb távollétet is.

– Így van ez Visken is, mivel évekkel ezelőtt megszűntek a munkahelyek, az új kisvállalatok pedig nem tudják foglalkoztatni az egész munkaképes lakosságot – mondja Krüzsely Tibor, a KMKSZ helyi alapszervezetének elnöke. – Húsz éve négy-öt gyár is működött a környéken, és adott több ezer embernek munkát. A kilencvenes évek elején az üzletelés ment jól, majd az általános elszegényedéssel ez is abbamaradt. A gazdasági pangás ellenére azonban mindenki „élni” akar, nem csak lenni, tengődni, ezért mennek az emberek kereset után a szomszédos országokba.

– A mi sorunkon is nagyon sok ház áll kulcsra zárva, és csak nagy ünnepek (leginkább karácsony) idején jönnek össze a családok – meséli egy háziasszony a Velence utcában. – Nincs olyan szomszédos porta, ahonnan vagy a családfő, vagy valamelyik felnőtt gyerek ne hiányozna, ami elég szomorú. Ha valaki segítségre szorul, nyakába veheti a falut, míg néhány markos fiatalemberre talál.

Avatatlan szem előtt rejtve marad a családfők és a fiúk hiánya, hiszen szebbnél szebb porták sorakoznak az utca mindkét oldalán. Betértünk az egyik ilyen szemet gyönyörködtető otthonba. Úgy gondoltuk, nagy ház, nagy gond, főleg férfisegítség nélkül. Miután helyet foglaltunk a tágas és pazar nappaliban, megtudtuk, a családfő valóban távol van, évek óta külföldi munkát vállalva tartja el a családot. Megfáradt utazókként a ház előtt működő üzletecskéből frissen főtt meleg feketekávét is kaptunk … sima műanyag pohárban, de a vendéglátónk megkért: ugyan ne hozzuk már nyilvánosságra a nevét, nincs erről mit írni, próbáljunk máshol szerencsét. Így is tettünk, de sehogy sem akadt olyan feleség, aki meghallva kérdéseinket, ne zárkózott volna el a beszélgetéstől. Pedig a munka nem szégyen, tartja a mondás…

Aztán rátaláltunk a Nagy családra, ahol éppen nagy az öröm – együtt a család. Az édesanya öt évvel ezelőtt vállalt munkát Csehországban, és csak félévente jár haza, az édesapa pedig Magyar­országon talált munkát, így a két tizenéves iskolás gyerek jó időre szülői gondoskodás és felügyelet nélkül maradt. Fiuk tavaly érettségizett, és azóta édesapja mellett dolgozik, így már csak Katica van itthon, legtöbbször teljesen egyedül.

– Az induláskor nem volt más lehetőségem: férjem súlyos műtét után volt, a család eladósodva, valakinek pénzt kellett keresni – meséli Nagy Mária. – Miután párom felépült, ő is „kint” talált munkát, így négy éve a szomszédokra és Isten gondviselésére bíztuk a gyermekeinket. Mostanra hozzászoktunk ehhez is. Persze nehéz az elválás, hisz fél év hosszú idő, de mindig megígérjük egymásnak, hogy vigyázunk magunkra, és nem lesz baj…

A fiatal Kicsula házaspárnak szintén van némi gyakorlata a búcsúzkodásban. Míg férje pénzt keres, Éva egyedül neveli két kislányukat, és gyakran elmondja: „Apuka dolgozik, de nemsokára hazajön”.

– Nem könnyű a párom nélkül, de valamiből élnünk kell – mondja. – A három évvel ezelőtti árvízkor térdig állt a víz a lakásban. Mostanra fejeztük be a teljes belső felújítást, de a támogatásul kapott faanyag silánysága miatt gombásodik a padló, így kezd­hetjük az egészet elölről.

– Hogyan élik meg a gyerekek édesapjuk távollétét?

– A kisebbik mindig azt játssza, hogy neki telefonál, és állandóan ezt hajtogatja: „Halló, apu! Halló, apu!” A nagyobb megérti vagy egyszerűen csak megszokta, hogy ritkán vagyunk együtt. A közösen töltött idő persze mindig rövid, de akkor legalább csak a gyerekekkel foglalkozunk. Aztán ott van­­nak a szép új ruhák és játékok, amik ha nem is kárpótolják teljes mértékben a gyerekeket, de éreztetik, hogy minden fáradozás értük van, nekik dolgozunk…

-farkas-