Ukrajna a legkorruptabb országok között

Korrupciós világranglista

2001. július 20., 02:00 , 27. szám

A Transparency Interna­tional idén is felmérte a korrupció szintjét a világ országaiban. Ukrajna a 91 országot összehasonlító rangsorban a 83. helyet foglalja el. A megvesztegetések összege évi 4 milliárd hrivnyát tesz ki – adja hírül az Inveszt Gazeta gazdasági hetilap.

A parlament tavaszi ülésszakának hajrájában a korrupcióellenes küzdelmet segíteni hivatott törvények végrehajtásáról tartott meghallgatások során Jurij Szmir­­nov belügyminiszter ismertette az idei év első öt hónapjára vonatkozó adatokat: a gazdasági szférában 13,3 ezer súlyos bűncselekmény történt. Ezek alapján 5,7 ezer bűnvádi eljárás indult. A belügyminiszter szavai szerint a gazdaság legkorrumpáltabb ágazatai az energetika, illetve az agráripar. A függetlenségének tizedik évfordulóját méltató Ukrajna számára nem tűnik a fejlődés és a civilizált társadalmakban elfogadott demokratikus értékek tiszteletben tartása jelének az a tény, hogy Ukrajna a kétséges demokráciával rendelkező országok körébe tartozik – áll a Trans­parency International tanulmányában.

Baráth József